Századok – 1875

Thaly Kálmán: Magyar czéhszabályzat a XVI.századból 736

732 TÁRCZA. A jelentós minden pontjában tudomásul vétetvén , pénztárnok előadja kimutatását, mely szerint 700 frt 22 kr. szolgála kiadások fede­zésére. Ezután Miletz János titkár értekezett »Dél-Magyarország történelmi és régészeti emlékeiről.« Az értekezés fölolvasása után, az ajánlott tagok egyhangúlag meg­választatván, az ülés véget ért. —Adalékok a magyar ágyúk történetéhez. Pozsony városa már a XIV-ik század közepén el volt mindenféle lőszerekkel látva, és egy gazdagon fölszerelt „Püxenhof" nevű fegyvertárral bírt, mint ezt egy, a városi levéltárban őrzött N.-Lajos által kiállított oklevél (1354) mutatja, melyben Jakab, pozsonyi bíró örököseinek meghagyatik, hogy mindazon városi fegyvereket („universa dofendicula Civitatis"), melyeket ennek halála után magokkal vittek, a városnak térítsék vissza. Az 1434. évi városi számadási könyv, következő,a város által fizetett tüzéreket (Büch" senmeister) számít föl: »Pawe flam, Nyklas Kern, Nyklas der Slesier und Maister Hans von Brün,« kik hetenként 3 dénár zsoldot kaptak. 1439-ben már mozsarakat találtunk a város birtokában, ugyanazon évi szá­madási könyv fonalán : »Item am Erichtag nach sand Jorigen tag, hab ich (t. i. a városi kamarás) dem hern Stefan Rancs, dy Zeyt Statrichter, nach des purgermaister gescheft (parancsára) für 3 S fl. klaingelt, per 7 schiling für ain guldcin abzerayten (beszámolni) dy er für pas dem Span awf dem Haws (pozsonyi várkapitány) gegeben hat, an den Mörser den dy Stat von Im gekawft hat, facit 25 Taller« és tovább »Item am ffrey'tag nach Glottsawffartstag habn wir geben den Schimon Sneider, für de Span awf den Haws, von gewant (ruha) wegen, auch an den Mörser für 16 fl. klaingelt, per 7 sehiling fuer ain guidein, facit 14 TS « ugyanezen évi számadási könyv em­'ít az ágyúkra vonatkozó következendő kiadást »Item und 4 püxen zu be­schiahen, Ay no d y genant ist Scliaiffeuekkarin, aine awf dem vischer­thar, und aine dy im newen Taborstet, und habn im gebn von allem 3 zu peschiahen 3 fl.« 1440-ik évben Pozsonynak már saját, és minden szükségletekkel fölszerelt ágyú-öntödéje volt. Az ezen évre vonatkozó számkönyvben ugyan­is olvassuk »Item Mondtag nach Sand Elisebeten tag, pesunder umb 11 Stubich (mérték neme) choln In Püxenhof, aweh zu de zween Stain­püxen zu gieszen ain Stubicli, 30 den.« »Item aweh an den tag haben wir bezalt den Michel polaner 3 attragisch (sie) holz dy man genomen

Next

/
Oldalképek
Tartalom