Századok – 1875

Sándorfi: Helfert „Revision des ungarischen Ausgleichs” 727

726 KÖNYVISMERTETÉS. 726 mint az, hogy mit evett a sokszor igen buta tömeg — folyik a következés, hogy annak, ki egy nemzet történetét írja meg, a legnagyobb síilyt a műveltségre, azon tüneményekre kell fektetni, melyek a nemzetnek legmélyebbre ható viszonyait tűntetik föl. Attól is óvjuk a társulatot, liogy »a dolgok belső lénye" gét keresve«, ne tévedjen amaz abstract irányba, mely a történelemből philosopliiát csinál, még pedig az ûj, a positiv irány czége alatt, a positiv irány rovására, és megrontását' a. A positiv történetírásnak ép az a fő eszméje, hogy a termé szettudományok sorába igyekszik helyezni a történelmet, a term észettudományokban pedig a törvényeket mindig a tüneményekbe n mutatjuk föl. A történetírónak is tehát az volna föladata, hogy a történelem törvényeit a lényekben kinyomozva, a tényekkel együtt, mintegy kézzelfog h atólag állítsa szemünk elé, nem pedig, hogy a tényeket mellőzve, a »história« abstract törvények vagy okoskodások gyűjteményét csinálja. Azonban — mint említém — a társulat munkássága eléggé tanúsítja, hogy ez egyoldalúságra tévedni nem fog. Az előttünk fekvő kötet két részből áll : irodalmi dolgozatokból és hivatalos közleményekből. Az első részben Zsilinszky Mihálynak bevezetése után, mely a társulat keletkezését tárgyalja, Haan Lajos »B. Haruckern udvarát Gyulán 1 743—1758-ban« ismerteti, egykorú följegyzések alapján, szépen és elevenen, úgy hogy mintegy magunk előtt látjuk a XVIII. századi főúr udvarát, s igen érdekes adatokat kapunk ezen, a tudomány nagy kárára majdnem egészen mellőzött, de fölötte fontos század társadalmi életéről. Győry Vilmosnak különben szép czikke : a nők műveltsége társadalmunk alsóbb osztályában, bár a társulat programmjába illik — történelmi szempontbúi majd csak 50—100 esztendő múlva leszen fölötte érdekes. Figyelemre méltó czikkek: Zsilinszky ismertetése a Justh-család régi okmányairól, és Haan Lajosnak értekezése : az 1543-ban Gyulán tartott országgyűlésről. A kötet legbecsesebb czikkének azonban Hajóssy Otto fölolvasását tartjuk: »Művelődéstörténet és művelődés Békés-megyében«, mely — habár talán egyes elméleti tételekre megjegyzésünk is volna; a Pero-féle lázadásról talán egy-két szóval bővebben emlékezhetett volna meg, — véleményünk szerint eltalálja a helyes utat és módot, mikép kelljen az ilyféle kérdéseket tár-