Századok – 1875

Thaly Kálmán: Balassa Bálint és újon fölfedezett versei 1

32 BALASSA ÉS FÖLFEDEZ liTT VERSEI val feketébb s újabb téntával, tán évekkel vagy évtizedekkel is később irta könyvéhez, -— igen jól ítélt naiv de iga z észrevételében ; ugyanis a még következő h á r o m vers, (»Játszik az szerencse . ..«, »Oh mely szép dolog volt Isten, az barátság...«, és »Csudálatos nagy bánatja szívemnek . . .«) ámbár a XVII-ik század első évtizedeinek jobb lyrai termékei közé tartozik is — messze marad Balassa mögött. Az utolsóhoz »F i 11 i s«-t és manupropriát tett a másoló, a ki bár egyúttal nevét is odajegyezte volna, hogy az irodalomtörténet ő iránta is névszerint róhatná le a föntebbi költészeti ereklyék megmentése által méltán kiérdemelt háláját, — melyet ekkép egyedül a kéziratnak immár harmadik századon át hü coiiservatora : a jeles B, a d v á n s z k y - c s a 1 á d iránt tolmácsolhatunk. Mert gondos és hű őrnek lenni sem megvetendő érdem, kivált ha a haza számára őrizünk ! . . . A codexnek legvégül üresen maradt két levelére egy harmadik, a XVII-ik század második feléből való írással, P e t k ó Zsigmondnak, — mint látszik, Dunán túli végbeli vitéz — két költeménye Íratott. Buzgó magyar szívből fakadt vitézi és politikai énekek ezek. Az első 1666-ból való. »Pannónia vitéz a t y j á«-nak Zrínyi nek halálát s a vele lehanyatlott magyar szabadság romlását siratja itt a költő, egyszerű, mesterkéletlen, de lelke mélyéből eredett szavakban. A másodikban pedig, — melynek kelte, mint kardcsörtető tartalmából következtethető, nem sokkal előzhette meg a nagy forradalom első kitörését jelző 1670-ik évet, — keserűen panaszkodva a »szegény magyar« szabadságát mindinkább lábbal tapodó, útált »idegen nemzet« zsarnoksága, s viszont saját fajának hosszantűrő tétlensége ellen : a harczias hangulatú szerző már nyilt fegyverkezésre, a szabadságért zászló-emelésre hívja föl vitézlő társait : „Mint az sólymok galambokat midőn csapdossák: Vitézek is tigrismódon úgy liarczoljanak, Kézdobokat, trombitákat megfújassanak, Henyélésnek békít hagyván, ahhoz lássanak !" Ez az ének a felhajnalló kuruezvilág legelső liarczi riadója, és mint ilyen, érdekes adalék a Tliököly-Rákóczi-kor