Századok – 1875
Nagy Iván: A neczpáli levéltár 223
22 fi A NECZPÁLI LEVÉLTÁR. Imre testvérének ,Jánosnak egy fia István azon, már fönnebl) említett egyetlen oklevélben fordúl elő, midőn 1364-ben unokabátyjával Györgygyei sógorukat Gombási Jánost nagynénje Gombási Katarina Neczpáli Balázsné jogán a jegybérre és hozományra nézve kielégítették *). Imrének két fia volt : a már említett György és János, kik özvegy anyjukat Gaay Mock leányát Bagych asszonyt jegybér- és nászajándéki jogára nézve 1359-ben a túróczi convent bizonysága szerint az atyai javaikból kifizették. János (ezen néven II.) nem sokáig élt. Már 1378-ban csak leányát Borbálát, Jeszeni Péternét találjuk életben, kit nagybátyja Neczpáli György sietett az apai javaikból végleg kielégíteni, a mint ez a mondott évben a túróczi convent által kiállított nyugta szerint meg is történt. Ekképen Neczpáli György, ki már ekkor mesternek (magister) neveztetik, egyedül maradt az összes családi birtokokban, melyekhez ő még többet szerzett. 1394-ben a már bizonyos czím alatt birt Árva megyei Stefanov helységre nyert beiktatást ; hasonlóan 1397-ben ugyanazon convent beiktatta őt a Túrócz megyei Körmesháza helységbe, melyet Körmesliázi Miklós magvaszakadtán kapott adományba, mire nézve 1405-ben Zsigmond királytól új adományt is szerzett. Még előbb megszerzé Túrócz-Zsámbokrétet, azonban ezt már csere-adomány útján Ilsvay Leustach nádor és Fejér megyei főispántól, kinek ezért viszont Heves megyei maczonkai birtokát és a Nógrád megyei litiscariusok Kok nevű földjét adta 1396-ban. Nevezett nádornak hártyára írt, jól megtartott csere-adományleveléről zöld selyemről függ Ilsvay nádori gyönyörű metszetű nagy pecséte, mely munkám V. kötetében egy, más oklevél pecsétéről másolva már közzé van téve. Ezen csere-adomány 1416-ban a budai káptalan előtt meg újíttatott. Fönnebb említettem, hogy a törzsatyának Marchankának Domokos és Lewkes fiaitól származott unokái Miklós és Márton 1364-ben osztoztak a Zaráncl és Temes megyei birtokokon az Iktári Bethlenekkel ; a következő oklevelekből azt kell következ*) B. osztály I. fasc. 13. sz.