Századok – 1875

Cherven Flóris: Jelentés Zólyom-megye levéltáráról 120

CHERVEN FtÓRISTÓL. 123 sem ? miután előbbi levelére még csak választ sem vehetett tőlük. A Bocskay, Bethlen. Thököly és II. Rákóczi Ferencz idejére vonatkozó iratok mind, nyom nélkül elvesztek, sőt a Rákóczi-kor -ból 1703—1709-ről még a jegyzőkönyvek sincsenek meg. A ki a XVII. századbeli vallási ügyek történetével foglal­kozik : az még legtöbb sikerrel búvárkodhatik a Zólyom megyei levéltárban, mert a kath. és protestáns rendeknek kölcsönös pa­naszai ott gyakran nyomozhatok. Ellenben minden más törté­nész, -— kivéve a ki az egyes megyebeli családok történetét akarná megírni, — hiába vesztegetné reá idejét. — A Magyar Történelmi Társulat február 4-iki választ­mányi ülésén, mely Ipolyi Arnold elnöklete alatt tartatott, szá­mos, ú. m. 10 —17 választmányi tag vett részt, valamint közönség is szép számmal jelent meg. Az ülés megnyittatván, miután a január havi. ülés jegyzökönyve felolvastatott és hitelesíttetett, a következő folyó ügyek tárgyal­tattak : 1. Új évdíjas tagokúi bejelentetnek, az 1875-ik évtől számítva r Török Sándor, Borsodmegye árvaszéki elnöke, Miskolczon, (ajánlja Serfőző József t. tag,) S p o r z o n Erii ő h. ügyvéd, a bajmóczi urada­lom főügyésze, Privigyén, (aj. lig Odcscalclii Arthúr v. tag,) Darvas Albert földbirtokos Puszta-Bagoson, u. p. Vámos-Pércs, (önként ajánlkozik,) Blaskovicli István kir. táblai pótbíró, Budapesten, (statio-uteza 17. sz. a.), Dregály Gyula pénzügyi fogalmazó Buda­pesten, (új vámház, I. em. 83. sz.) és Karbula Emil r. kath. se­gédlelkész Mezö-Kövesden, (a három utóbbit aj. Tabódy József t. tag.) Mind a hatan egyhangúlag megválasztattak. Egyszersmind elrendelte­tett, hogy id. R o s t y Zsigmond (Sz.-Fejérvártt) és ifj. Körmendy József (Veszprémben) azelőtti — de később kimaradt •— tagok ré­szére, az utólag befizetett 1874-iki tagdíjért a Századok f. 1875-iki Dr. CHER VEN FLÓRIS.

Next

/
Oldalképek
Tartalom