Századok – 1874

Zsilinszky Mihály: Fraknói Vilmos: „Magyar Országgyűlési Emlékek” I. kötetének ismertetése 648

652 KÖNYVISMERTETÉSEK hogy Jánoshoz csatlakozik, ha ez ráveszi a török szultánt, hogy a véghelyeket visszaadja. Voltak olyanok is, a kik mindakét király mellőzésével Perényi Péter, vagy a lengyel király szemé­lyében egy harmadik uralkodót akartak választani. De ezek sem remélhették a haza megmentését. A német császár és a pápa pe­dig csak bonyolították az ügyet ; s ekként az említett ország­­gyűlések is, hosszas tanakodás, ingadozás után, eredménytelenül oszlottak szét. Az Esztergámba hívott, de Pozsonyban tartott áprilisi (1532) gyűlés is csak abból állott, hogy a rendek erős szemrehányásokat tettek Ferdinánd követeinek, azért, hogy a király nem küld haderőt, és hogy maga sem jön az országba. Ugyanezen évben János király is két gyűlést tartott híveivel Pesten és Budán, segélyt kérvén Ferdinánd ellen, és biz­tosítván a rendeket Grritti által a török jóindulatáról. Az időközben tartott erdélyi, horvát- és tótországi gyűlé­sek jelentéktelenek, s részleteikben ismeretlenek. Az 1535-ki nagyszombati, de kivált apozsonyi országgyűlésen igen sok éles panasz merült föl a folyvást idegen földön tartózkodó Ferdinánd eljárásai ellen. Több válaszfelírat váltatott, míg végre a gyűlés hatvan végzést hozva — többnyire belkormányzati visszaélésekre vonatkozókat — szétoszlott. Az 1536-ki váradi gyűlés, melyet János király, — s a felsővidéki részleges gyűlések, melyeket egyes főurak és fő­hivatalnokok hívtak volt össze : már jóformán csak a fölötti pa­naszokból állanak, hogy a köznép a folytonos háborúk folytán sokat szenved, és hogy az egyes főurak hatalmaskodásai tűrhe­tetlenekké váltak. Nem is csoda, mert az igazságszolgáltatás szünetelt, az elszaporodott rablók pedig szabadon űzték aljas mesterségöket. Feltűnő körülmény az ezen tíz esztendő alatt tartott ország­gyűlések történeténél az, hogy azok végzeményeiben a már akkor erősen terjedt és megtámadott reformatio elő nem fordúl, holott tudjuk, hogy eleinte mind Ferdinánd, mind János szigorúan léptek fel a lutheránusok ellen. Világos jele e körülmény annak, hogy a politikai pártoskodás és a töröktől való rettegés mindakét párt kath. főpapjait annyira elfoglalták, hogy a vallási bajoknak

Next

/
Oldalképek
Tartalom