Századok – 1874
Botka Tivadar: Adalékok a visegrádi merénylet történetéhez II. 229
24) A VISEGRÁDI MERÉNY. Lajos király adományaiban is, de akkép nagyítva, bogy a felügyelők fejeire irányzott vágások halálosak voltak, minek csak azon értelmet kell adni, bogy a sebek súlyosak valának, mert hiszen mindketten még sokká éltek és közhivatalt viseltek. De annál tigyelemre méltóbb, mit a krónikák elhallgatva, csak a nevezett királyi adományok tudatnak : hogy Endre lierczeg felügyelője Miklós nemcsak növendékét mentette meg, hanem a király védelmében is részt vett. A megtámadott királyi család harmadik, még pedig fő megszabadítója volt az ifjú Chele vagy Chelei János (nem Chelényi, mint tévedve így is iratik). Vájjon ki volt ez? A krónika ifjúnak és a királyi udvarnál étekfogói szolgálatban állónak mondja, valószínűleg tehát királyi apród volt, azok sorából, kik a királyi udvarnál mindenféle belszolgálatokra, többi közt a királyi asztalnál is alkalmaztattak. Kónya, a hű Tamás erdélyi vajdának fia viselte ekkor a királyi udvarnál a fő-étekfogói zászlós méltóságot, de a merénylet napján távol lévén, ezen tisztet nem teljesíthette és Chele János által volt helyettesítve, kit ez okon az okmányok al-étekfogónak — vice-dapifer — czímeznek. Kónyának érdekében állott Chele irányában a királyi család megmentéséért rokonszenvét tanúsítani, s azért apjával, a nevezett erdélyi vajdával együtt, nógrádmegyei Wnin (mos Ilény) birtokukat neki adományozták. Chele János Patak vármegye (most Zemplénbe van keblezve) előkelő családjából származott, de jutalmúl a Zaacli nemzetség nógrádmegyei számos és terjedelmes jószágait királyi adományúl nyervén, Nógrádba tette át székhelyét és családja ott soká fennmaradott. 13) A kútforrások figyelmes összeegyeztetéséből észlelhető, hogy Zaach éles kardjával a keresett áldozatok felé több perczig vagdalódzván és sebeket osztván, nem talál kellő ellenállóra. Már özönlött a teremben a négy megsebesült sérveiből a vér, mígnem Chele János a szörnyű jelenet láttára, tőrrel felfegyverkezve, a dühöngő megtámadó! üstökéinél fogva (per tem-13) Fejér C. D. T. VIIL vol. Ili. 417. Tom. VIII. vol. VI. 114.
