Századok – 1873
Botka Tivadar: A heraldicai bizonyítékok 570
572 TÁKCZA. semben : »Trenesényi Chák Máté és kortársai,« tzen tárgyat újra gyökeresen megvitattam. Előadtam f.tt ezen családi ágak törzseitől századokon által lemenő nemzedékeket ; egy csoportba foglalván a történelmünkben folytonos lázadások és honárúlás által híressé vált Güszingiek vagyis Német-Ujváriak tagjiiit, köztük a három bélyegzett nádort ; azoknak a Hédervári testvéri ággal vérségi kapcsolatát ; amazoktól eredett Tamási és Zekcsői Herczegh vonalak leszármazását ; de még azt is, hogy Kézai Simon és utána többi krónikás unk azon tudósítása, mintha ezen Hédervári és Giiszingi családi ágak törzsei Gcjza vezér alatt költöztek volna hazánkba, valótlannak és II. Gcjza király idejére tartozónak czáfolhatlanűl bebizonyítottam; Ezen bizonyítékok torába felvettem ottan az idemellékelt gipszön(vényes pecsétet is, melyről itt kívánok szólani. *) Hálás köszönettel említem meg, hogy ezen érdekes pecséthez Gőz=y Gusztáv úrnak a cs. és kir. közös külügyi ministerium titkárának szívességéből jutottam, ki azt azon 1312-ki szövetségi okmányon függő eredetiről vétette le, mely okirat a már fentebb idézett Szép-Frigyes császárjelölt és Giiszingi Miklós tárnokmester közt kölcsönös fegyversegély iránt köttetett és a bécsi császári levéltárban őriztetik. (Fejérnél is olvasható Cod. Dipl. Tom. VIII. vol. I. 487. körirata ez: »MAGISTRI NICOLAI • FILII • MAGISTR1 • GREG.« A szívalakú vértben a Héderváriakkal közös három függőleges pólya vagy gerenda áll ; a véső hibájából még egy negyediknek szeletje is olt látható, mily botlások másutt is előjönnek néha.**) Most már lássuk, ki volt ezen Miklós mester ? Az iménti körirat szerint Gergely mesternek fia, az 1312-ki szövetségi okmány szerint pedig a már említett Jáno; (máskép Iván) nádornak unokája volt, kit \ ibígos szavakkal nádori nagyatyjának nevez. Szintén ezen okiratban testvére András érdekében is szövetkezik. De a milyen hív tárnokmestere volt Károly királynak Miklós, oly ellentéte volt annak az iménti másik testvér András. A bélyegzett nagyatya nyomán menve, és unokatestvérével Kakas Miklóssal, meg az osztrák kalandorokkal szövet*) A társulati ülésen e pecsét-hasonmás felmutattatván, a jelen volt tagok által megszemléltetett, S z e r k. **) Hasonló, de tisztán három szelemenes, teljesen ép pecsétei léteznek a Hédervárinknak és Güszingieknek a budai kir. kamarai levéltárban. S z e r k.