Századok – 1873
Garády: A Török-magyar-kori Államokmánytár III-ik kötetének ismertetése 558
567 TÁRCZA. — A Magyar Történelmi Társulat a szünidők utáni első ülését octóber 2-ikán tartotta, szép számú választmányi tagok, de aránylag kevés közönség jelenlétében. Elnök Horváth Mihály üdvözölvén a megjelent tagokat, állandó munkakedvet, kitartást és erőt, egészséget kívánt nekik az újból kezdődő társulati évhez. Ezután a legutóbbi ülés jegyzökönyve hitelesíttetvén, a folyó ügyek tárgyalása kezdetett meg. Titkár mindenekelőtt jelentést tett a tervezett n y i t r a m egyei kirándulás bekövetkezett elhalasztásáról. O előre a hely színére utazván, főként a fáradhatlan buzgalmú hg. Odescalchi Arthur, Krajcsik János püspök és prépost, továbbá gr. N y á r y Simon főjegyző és a megye által kinevezett helyi bizottság többi lelkes tagjainak fáradozásai által már mindent a leggondosabban és ezélszerübben előkészítve talált, úgy, hogy a kirándulás a rendelkezésre álló levéltári anyag kitűnősége és nagy mennyisége, valamint az előre megállapított búvárlati példás rend folytán a legsikerdúsabbnak ígérkezett. Közbejött azonban a megyében épen akkor föllépett járvány, mely augustus vége felé oly kiterjedést kezdett Nyitni különböző pontjain ölteni, hogy a megyei hatóság kénytelenítve lön még September elejére kitűzött saját gyűlését is bizonytalan időre elnapolni ; miről Markhot alispán úr a társulatot aug. 27-kén értesítvén: ennek elnöksége, hg. Odescalchival, mint a nyitrai helyi bizottság elnökével egyetértve, elhatározá, hogy a kirándulást, ily körülmények közt — a társulat a megye meghívott vendége lévén — nem tarthatja meg. M;ről a fennttisztelt alispán úr azonnal értesíttetett és a kellő intézkedések rögtön, távirati úton megtétettek. Titkár ezen jelentése tudomásúl vétetett, és az elnapolt kirándulás mikor leendő megtartása iránt később fog határozat hozatni. Krajcsik János püspök és nyitrai nagyprépost tájékoztató följegyzéseket küld bc az ottani hiteles helyi és káptalani levéltárról, melynek okmányait ö lett volna búvárainknak bemutatandó ; továbbá gr. Károly Sándor, gr. Illyésházy Miklós, gr. Erdődy György, gr. Eszterházy Ferencz és hg. Kaunitz több rendbeli eredeti leveleit küldi bc, az 1711 —1730 közti évekből; végre a Wurum püspök müvének