Századok – 1873

Szél Farkas: Csongrád vármegye főispánjai 553

SZKI. FARKASTÓL. 555 szerint Boncha. Az 1505-ki rákosi országgyűlés végzeményében mint Csongrádvármegye főispánja Andreas Literátus de Bancha néven jön elő. Ugyancsak Lehoczky szerint már 1502-ben cson­grádi főispán. Itt két századon túl nem találkozunk csongrádvármegyei önálló főispánnal, mert Csongrád a töröknek teljesen behódol­ván, 1647-ig Pesttel, majd ez időtől egész 1715-ig Borsoddal levén egyesülve, külön főispánja nem volt, hanem ez időszak alatt a nevezett vármegyék főispánjai, illetve főispáni helytartói hatósága alatt állott. Yégre az 1715. XCII. t. cz. intézkedett több behódolt vármegye s köztök Csongrád visszakebelezése fe­lől, mely törvény vármegyénkben tényleg csak 1723-ban fogana­tosíttatott, midőn is oct. 6. Szegeden tartatott az első közgyű­lés, mely alkalommal s 11. 1723. gr. Kolonics Adám, tábornok, koronaőr, Than-Adám kamarai tanácsos által a vármegye kormányába he lyeztetett. 1727. üresedésben volt a főispáni szék, mert ez év oct. 1. betlenfalvi Szentiváni Szent-Iványi János kir. biztosúl a tiszt­újítás foganatosítására leküldetett ; nem is töltetett be a főis­páni szék csak 12. 1730. junius 19. Iïêvai/ Mihály, báró, főispánúl kine­veztetvén. 13. 1738. sept. 22. Haller István gróf, hallerkői, cs. kir. kapitány Károlyi Sándor lovasezredében. Beiktatásán az ezred­tulajdonos volt a királyi biztos. Főispánságát a Petőféle lázadás zavarta meg. 14. 1758. Forgács János, gróf, ghymesi. Ez év aug. 29-én neveztetett ki ; beiktatását gr. Grassalkovich Nógrád vármegye akkori főispánja teljesítette. 15. 1775. Pálffy Leopold gróf, erdődi és vöröskői, kir ajtónálló mester; beiktatásán, mely 1775. év május 9-én tör­tént, gróf Batthyány József kalocsai érsek szerepelt mint kir. biztos. Főispáni székét az 1780-ik évben közbenjött változás miatt oda hagyta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom