Századok – 1873

Thaly Kálmán: Károlyi Sándor versei az ál-Károlyiról 513

TÁFICZA. 515 Gazdája, végre, mint javíthatlan, lator gonosztevőt, gályára adja őt rabul. Itt hosszasan leiratnak a tengeren a súlyos gályavonásban eltöltött szenvedései, melyek közti kétségbeesésében nem egyszer készült magát a tengerbe ölni : »Te tudod Istenem, mikre nem fakadtam, Tengerben néhányszor alig nem ugrottam, Haltál elnyeletni akarva akartam.« Majd, hogy valamiként megszabadúlhasson : roppant restnek és zúgolódónak tetteté magát. Mire, gály.'s uraira, »rútúl agyarkodván,« s restségének sem szitok, sem korbácsverés nem használván, az olasz hajós öt egy török gályára adta, a hol azt ín még kegyetlenebbül bántanak vele. Itt látszólag megadja magát sorsinak, de ravaszságból új úr inál »N evét m e g t a g a d á, az pogánt megesalá « s kéri vala török gazdáját — miután öt mir sok időkig a tenger habjain hordozván, látná, »hogy nem kapott keze munkáján« — bocsátani el őt: »ne kapjon illyen bolond rabján.« Majd így folytatja, áttérvén immár az ál-K árolyiaskodás kezdetére : »Végre, sok Udőre, szenvedésini után Tenger babjai közt hányattató gályán S m i r n a szigetjéhez Ázsiában jutván, Fáradt oldalamon csendesen aluván : Láttaték énnekem szép, kedves álmomban Egy ember mellettem, csendessen nyugtomban ; Ki is kérdi töllem : mikor ez rabságban Estél te X a g y G e c z i ily nyomorúságban ?« A kérdező ugyanis megismeri öt, hogy egykor vele Szatmár várában együtt katonáskodott, egy században szolgált, a holott is a szatmári hadak közt : 50. »... . Károlyi (?) István vala ezer előtt S az midőn Budának nagy ostromlása lőtt, Egész ezerével maga is odajött, — Kit az keresztyénség dicsérettel megvött. 5.1. Azzal megnevezett hires kapitányod Zászlójával járó megirtt jó hadnagyod