Századok – 1873

Pauler Gyula: Comte Ágost s a történelem - 462

474 COMTE ÁGOST lis A TÖRTÉNELEM E feltételezett értelmi egyenlőség nélkül, az egyének szabad vizsgálati joga, az absolut társadalmi egyenlőség dogmája és a népfelség elmélete nem állotta volna ki a komolyabb vitatás sarát. »A felfogás — írja Comte, — bogy a nevelés és a kormányoknak tetszésétől függ az embereket kényük-kedvük szerint idomítani : teljesen megfelelt az általános metaphysical politikának, mely a társadalmat mindig elvontan" úgy fogta fel, mintha tüneményeinek nyugtani vagy dynamikai törvényei nem is volnának, hanem tetszés szerint alkalmazhatók volnának minden elég hatalmas törvényhozó akaratához.«1) A legtöbb támadás a régi társadalom ellen — véli Comte — oly felületes, sophista, logikailag gyarló, irányra nézve észszerűtlen volt, hogy sikerüket másnak tulajdonítani nem lehet, mint hogy a régi társadalom már feloszlásra volt kárhoztatva. És csakugyan mintegy önkénytelen rombolási vágygyal találkozunk az összes fejlődésben, Luthertől kezdve le napjainkig, és a legnemesebb legnagyobb embereket küzdeni látjuk a legüdvösebb eszmék ellen, csak azért, mert azok a régi társadalomban helyet foglaltak. E végzetszerű rombolást,ez átmeneti korszakot, melyet a felületes elmék véglegesnek szeretnének feltüntetni és melyet minden áron fentartani törekesznek, Comte számos példával illustrálja, melyekből egy-kettőt legyen szabad itt fölemlítenünk. Láttuk, hogy Comte a szellemi és világi hatalomnak különválasztását a társadalmi helyes fejlődés nélkülözhetetlen kellékének tartja. A reformatio óta minden tényező e két hatalom egyesítésére törekedett. »A királyok a szultánok helyzetét tekinték ideálnak, a papok — főkép a protestánsok, ép ellentétben, a régi zsidó vagy egyptomi papi uralom visszatértéről álmadoztak, míg a bölcsészek újra felvevék, bár némileg módosított alakban, a régi görög bölcsek metaphysico-theocratico Utópiáit. Ama nagy férfiak közül, kik az utolsó 3 században progressiv irányt követve, a socialis tüneményekkel foglalkoztak : csak a nagy Leibnitz tudott ment maradni ez'általános tévedéstől, Descartes is kétségtelenül ment maradt volna — mint hajdan az egy Ari') I. h. 521, és kk. 11.