Századok – 1873
Deák Farkas: Barcsay Ákos levelezése idősb gr. Csáky Istvánnal 1659-1660 407
408 BARC8AY LEVELEZÉSE CSÁKYVAL. helyett németnek is, töröknek is föltétlen hűséget hazudott nem volt képes hatalmas fegyvertényekre hivatkozni mint amazok, s henne az »igaz magyarság« csak sóhajtozni tudott. És hogy mégis ideig-óráig fenntartotta magát, ennek oka volt e 1 őször, látszólagos pártállása, ő t. i. II. Rákóczi Györgygyei szemben a porta creaturája volt, s a török uralomnak véghanyatlása bár közelgetett, még nem érkezett volt el s néhány főúr, mint Haller Gábor, Bethlen János, Toldalaghy Mihály stb. még szükségesnek tárták a portához való ragaszkodásnak legalább látszatát fenntartani ; és másodszor, hogy akadott néhány embere, kikfanaticus ragaszkodással viseltettek személye iránt, mint pl. hat öcscse közül Endre és Gáspár, s ezeken kivül Lázár György, Buday Zsigmond és Dobay István, kik az ő ügyéért mindannyian életöket áldozták fel. De nézzük csak közelebbről gróf Csáky Istvánhoz intézett leveleit. 1. Az első levél Dézsen, 1659 jan. 16-kán kelt. Ez Barcsaynak első levele gr. Csákyhoz, melyet czélszerünek tartok egész terjedelmében közölni; aranyos szélű papír, a pecsét lehullott, meglehetősen olvasható s. k. aláirás, pajzs alakú vízjegy ; tartalma igen jellemző és Csáky sajátkezűleg e szavakat irta a levélre: »Ezek így lévén, justum petit.« A levél így hangzik : »Illustrissime Comes, Dne nobis observandissime. Az világi állapotok változó sorsának ritkán és alig hallatott boldogtalan példájává tévén Isten az méltóságos fejedelem Rákóczi György uramat ő Nagyságát, ki nekünk Kegyelmes Urunk volt, és minket, kik annak előtte ő Nagyságának és idvezűlt atyjának hívei lévén és sok kegyelmességét vévén, mostan Istennek titkos ítéletiből, az porta parancsolatja által, annak fejedelmi méltóságos hivatalát kényszeríttetünk viselni : mely szokás kivül esett dolognak minthogy sokan csudálói, úgy balítélői is találkoztanak, az mint fülünkben érkezvén, szomorúan értettük, kik előtt vádoltattunk sok terhes dolgokkal: 1. hogy az méltóságos fejedelem Rákóczi György uram ő Nagysága Lengyelországba való menetelinek mi lőttünk volna javallói, annak alkalmatosságával igyekezvén titkos úton magunknak halászni az fejedelemséget. 2. Jenőnek, Karan-Sebesnek, Lúgosnak mi lettünk volna el-