Századok – 1873
Thaly Kálmán: II. Rákóczi Ferencz kora a gr. Csákyak Szepes vármegye és a b. Palocsay-család levéltárában - 172
RÁKÓCZI Iii KA SZKPÈSi LEVÉLTÁRAKBAN hozzáadván azt is, hogy valaki az actuson megtartózkodik, vagy megtartózkodásra okot át, — meg kell halni érette. Fegyverére penig kinek-kinek oly szorgalmatos gondja legyen, hogy casualiter való elsülése se történjék, ki miá gyakran confusiók szoktak okoztatni. Midőn Isten annyira viszi Kgldet, hogy az ellenség tüzét jól kilátja : akkor, valamint azoknak jelébűi fekvését felveheti, a szerént igyekezzék Kgld az keze alatt való hadat háta megé, szép csendessen, minden nyargalódzás, zsinat nélkül kirendelni kétfelé, egyikkel Oberszter Bokros uramot, másikkal Hangossi uramot; de ne szakaszsza meg egymástól, hogy egyik az másikát secundálhassa. Az tiszteknek a keményjét rendelje előre, kik nemcsak puskázzanak és távulyrúl kiáltozzanak : hanem együtt az eorpussal szép csendessen menvén egész az strázsájáig az ellenségnek, az mikor niegyszóllittatik, vagy hozzá lőnek, — akkor nagy sikoltással-rikoltással tulajdon az táborán rajtamenjenek. S minthogy az Késmárk felé való szárnyán mondatik fekünni az lovassának labancza : azon kell derekassan rajtamenni, hogy az németet, szaladván, általa confusióban ejtethessék és hozattatliassák. Valamíg penig az gyalogság innét az aprosokon nem próbál s nem tüzel : addig Kgld semmiképpen reá ne üssön az táborára, hanem attûl várjon, s az mikor immár hallja Kgld az mieinknek kemény lármázását : akkor üssön rajta, praeseripta modalitate. Isten ezen próbán általvivén Kgldet szerencséssen : lia az had széllyel találna szakadozni, kürt szózatával fúvasson jelt, hogy az actus után minden ember az k ') tartson. Az midőn succedál vagy nem succedál az próba — kinek vége Istennél vagyon, s onnat kell várnunk és igaz szívvel reménlenünk — azon jelre öszvevévén Kgld az katonaságot : szépen, csoporton igyekezze az nyomon vissza retirálni magát, ügy, hogy még virradtig alkalmasínt elnyomakodjék az ellenség előtt, s utol-, hátúijárót hagyván válagatott katonaságbűi, a ki csak estvére jöjjön az had után holnap. ') Kiszakadt. Általában már az egész okmány igen romladozott.