Századok – 1872

Mercz Pál: Zrínyi a költőnek öt levele 558

55 G 560 TÁRCZ k. szorgalommal irt jelentését szepességi levéltíirbúvárlatairól, mely jelen füzetünkben már, — Pauler Gyula és a szepesvá r-m i n d­szenti bizottság szintén bemutatott s részben fölolvasott jelentéseivel együtt — ki van nyomatva. Az utóbbi jelentésből Forgácb Simon 1703-iki eredeti, húmorgazdag levele közderültséget idézett elő. Való­jában , Forgácb sajátszerű szelleme erőteljes és bizarr vonásokban nyilatkozik e levélben. A többi jelentések fölolvasása, az előrehaladt idő miatt — az ülés nyolczttd-fél óra tájban oszlott széllyel — jövőre maradt. Zrínyi a költőnek öt levele. *) (1663—1664.) I. Édes Gróf Öcsémuram, köteles kész szolgálatomat ajánlom Kegyelmednek, mint uramnak, bará­tomnak. Nem szakadt volt még, édes Gróf Uram, az Kegyelmedrül való jó emlékezetem annyira elméinbül, hogy ilyen nagy maga alkalmatlan­ságával, becsületes föember-szolgája fáradságával, s úri ajándékaival kellett légyen megújítani, s engem nagyobb kötelességre indítani és állandóssá tenni. Sokat kellene Kegyelmednek köszönnöm egyszersmind : de az ezifra szók helett, kérem Kegyelmedet édes Öcsémuram, mast elégedjék meg az én tökéletes Kegyelmedböz való szeretetemmel, hüv barátságommal, melylyel míg élek, ajánlom és fogadom Kegyelmednek, hogy boltig megmaradok. Oh én édesGróffom, édes Öcsémuram, mely igen vész hazánk, nemzetünk; — láthatod-é ezt száraz szemmel, és nyugodhatik-é lölköd rajta, hogy sem­mit ne cselekedjél?!... Úgy tudom én : az Kegyelmed famíli­ája azok az vitéz kapitánok közül való származat, a kik először Scitiá­búl kijüttek : elég ez az ösztön egy nagy léleknek. Avagy mast, avagy sohasem! *) Társulatunk folyó évi szepességi kirándulása alkalmával a gr. C s á k y a k kassai ágának levéltárában fölfedezve és MerczPál úr, t. tagtársunk által betűhíven lemásolva. A mai helyesíráshoz, az eredeti kifjtés hü megtartásával, mi idomítottuk át. Szerk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom