Századok – 1872
Bujdosó Valentinus: Károlyi Zsuzsánna magyar királyné 126
TÁRCZA. 131 kedvezően mutatja be magát e sokat érő s még többet igérö művében, melynek folytatását (ezúttal az első rész látott világot) érdekkel várjuk. A munka különben bővített kidolgozása szerző e tárgyú egyetemi pályanyertes értekezésének, — s egyszersmind epigraphikai előmunkálata ama tüzetes régészeti műnek, melyet a pannóniai erődítvényekröl, s így Aquincumról is, Rómer Flóris készül kidolgozni. Hampel ezen első részben, terjedelmes bevezetés után, mindenekelőtt geographiai fekvését határozza meg Aquincumnak, azután történetét adja, eredetétől le egész Béla király névtelen jegyzőjének koráig, — nagyszámú kútfő-idézettel. A történettudomány és régiségek kedvelőinek lelkiismeretesen ajánlható mü Aigner Lajosnál jelent meg, díszes nagy formátumban. — Az általános magyar történelmi repertórium szükséges volta élénk fejlődésnek indúlt történet irodalmunk jelen mozgalmas stadiumában úgyszólván napról napra mutatkozik. Annyi mindenféle jelent és jelenik meg kivált ma, immár igenis szétágazott napi és időszaki irodalmunk közegeiben mindenfelé , hogy egy embertől lehetetlen mindent figyelemmel kisérni, mindenről tudomást venni. így Szilágyi Istvánnak is könnyen megbocsátható, liotry a múlt ülésünkön ismertetett s magyar fordításban közlött Schreiber-féle korponai követi naplórúl nem tudá, hogy az a „Győri Füzetek"-ben latinúl már megjelent volt. Most pedig Eötvös Lajos szorgalmas könyvészünk arról értesít minket, hogy a „Századok" múlt évi X-ik füzete tárczájában közlött egyik historiás-éneket („Bánfi Dénes veszedelméről") már ő, t. i. Eötvös, és pedig ugyancsak Bodó Lipót úr példányáról, honnét mi is másoltuk, 1870-ben egy kevéssé ismert vidéki lap: a kolozsvári „Magyar Polgár" 171-ik számában előbb kiadta volt „Politikai vers 1674-ből" ezím alatt. Ezt mi annyival kevésbbé tudhattuk, miután Bodó úr egy szóval sem érinté, hogy családi kéziratait már előbb másokkal is közlötte. Mindezeken s ilyeseken segítene egy jó repertórium, minők minden kifejlettebb irodalmakban léteznek. — Vegyes közlések. Az Orthmayr Tivadar és Szent-K Iára y Jenő Csanád-egyházmegyei tudós papok és temesvári tanárok által szerkesztett „Történelmi Adattár" második évfolyamának első füzete megjelent, szokott jeles tartalommal. Ajánljuk ezen, Pesty Frigyes barátunk által folyóiratunkban csak nem rég ismerteteti Századok. 10