Századok – 1871
Botka Tivadar: A vármegyék első alakulásáról és őskori szervezetéről - 388
598 A VÁRMEGYÉK ALAKULÁSÁRÓL ideiglenes megfej tésül azon véleményein : hogy Kemej megyének nagy része még az iménti 1261-ki és 1271 ki évek előtt, a jászok és kunoknak osztatott ki települ, részint pedig tudva nem lévő okokból és időben Kül S zolnok, Szabolcs és Bihar állományaihoz kapcsoltatott. Lehető rövidséggel vázoltam ezen százados változásokat, melyek újjal mutatnak arra, hogy földtanilag tekintve, a vármegyék jelen földterülete, száma és minősége az első király alkotásától oly annyira lényegesen különbözik, miszerint a régi nevek kivételével kevésre tehetők azok, melyek a Szent István keze nyomait magukon hordják. Más részben ezen töredékes vázlatok arra adnak példát, hogy az első alakulási megyék teljesebb és kimerítőbb névsorát, tekintettel a másik ikerintézmény osztályára is, a napról-napra szaporodó történeti kútforrások beható átvizsgálá sával felderíteni és kiegészíteni, a midőn a nálamnál készül tebb erők azt napi rendre hozandják, a milyen dicső, oly hatásos vállalalat is leend. Mely alkalommal mintegy magától fog folyni az eredeti hetvenkét várispánság lajstromának összeállítása is. Nehéz ugyan és fáradságos munka, azonkép mint az elébb ajánlott, hanem annál nagyobb érdeme lesz annak, ki történelmünk e sajnos hézagát egykor jelesen és teljesen be fogja tölteni. Egyelőre bátor leszek e részben is kezdetleg, a hetvenkettes névlajstromra vonatkozó gyűjteményem töredékeit előadni. BOTKA TIVADAR.