Századok – 1871

Nagy Imre: A Lajta mint határfolyam - 369

NAGY IMRÉTŐL. 377 Fraknót ugyanis Albert osztrák berezeg szerezte meg a Fraknai grófoktól,-elsőben zálogban, utóbb pedig végképen elö­rökitve'; majd később Albert e várat testvérének, Fridiik csá­szárnak engedte át.2 0 ) A fraknai vár 1463-ban, midőn III-ik Fridrik I-sö Mátyás királyunkkal a korona visszaadatása iránt ama, hazánk múltjára oly mélyen beható és végzetes egységet kötötte, a szerződésbe szintén belcfoglalíatott, s ezzel együtt Kabold, Kis-Marton, Kő­szeg és Rokoncz várak és tartozmányaik is Fridrik császár birto­kába kerültek.21 ) Ezen egyességben világosan kiköttetett, hogy az ekép Fridrik császár birtokába került várak- és tartozmányaikra nézve a ma­gyar főpapok egyházi jogai érintetlenül maradnak ; és hogy a török ellen való fölkelés alkalmával a kivetett véderő s országos segélyhez a császár ezen, Magyarországban fekvő birtokai után szintén hozzájárulni tartozik. Szarvkő és Sárfenék várai az átadott birtokok között nem említtetnek. Ezen két utóbbi vár addig, mig a Kanizsayak Erzsé­bet, királyné és fia, Y-ik László hivei voltak, egy ideig megmaradt azok kezein : azonban 1447-ben már e két várat is Albert osz­trák herczeg birtokában találjuk.2 2 ) Szarvköt ekkor csak ideig­lenesen bírhatta; mert későbben úgymint 1457-ben, azt a Kani­zsayak Pottendorfer Györgynek zálogosították el2 3 ), ki utóbb arra III-ik Fridrik császártól adományt is nyert. Megemlítendőnek tartjuk itt, hogy midőn e várak az 1463-ki egyesség előtt Albert herczeg által III-Fridriknek átengedtettek, ") Teleki Hunyadiak kora X. köt. 155. és 226. 1. ") Teleki u. o. XI. köt. 64. és 70. 1. Az e helytt közölt okmá­nyokban „Ferrea Civi'as" áll, mely helynév Eisenstadt— Kismarton­nak, nem pedig Vasvár — Castrum Ferreumnak felel meg, a mint Teleky ezen okmányok rubrumaiban és említett munkája III. kötetének 335. 338. 11. tévesen állítja. Mátyás Flórián akadémiai tag, ez év elején Béla király névtelen jegyzőjéről tartott egyik értekezésében szintén határozottan állítja, hogy Castrum Ferreum alatt Kis-Marton is érthető, és ennek bebizonyíthatását is ígérte ; föntebbi állításunkat tehát csak az ígért bebizonyítás esetében vonandjuk vissza. ") Fejér György Vis et Auth. Dip. 140. 1. 3t ) Kamarai ltár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom