Századok – 1870
Pesty Frigyes: Haan Lajos „Békés vármegye hajdaná”-nak ismertetése 465
468 KÖNYTVISMERTETÉSEK BÍRÁLATOK. nak nevezi; — az említett helynevek ma is mind Orosháza körül találtatnak. Különben Haan Lajos Apáczakutát mint Zaránd vármegyei Abzakvtha nevet már 1418 év alat! találhatta azon okmányban, melyet maga közlött az Okmánytár 45. lapján; ugyanazon Okmánytár 78-dik lapja szerint Apácza 1458-ban már békés megyei helység; de már 1480 évben Arad vármegyéhez tartozott, melynek területén most is fekszik. Az emiitett évben a gazdag Dóczy Imre nevezett birtoka elzálogosítva volt Gyanthai István aradi kanonoknál, ki Dóczyt fölhívta, hogy ezen birtokát kiváltsa. Tette is ezt Dóczy a tőke lefizetése által, mind a mellett, nem tudni mi okból, ezen Apácza nevü birtokot Baki László, a solmosi vár háztartójának (provisor curie) és sógorának Csallyai Istvánnak átadta, hasonló pénzöszveg lefizetése iránt. Ezért a kijátszott Dóczy Imre az aradi káptalannál 1480-ban tiltakozott az ellen, nehogy Baki László, Csallyai István és E n d r ő d i Békés Benedek ezen birtokba lépjenek, vagy jövedelmeiket használják. Atka. Erről azt sejtem, hogy Alatka (t. i. Al-Atka) néven is fordul elő. A budai káptalan 1478. évben Mátyás király parancsára Dóczy Pétert és Imrét bevezette Gyarmath, Földhida, Kezy, Zenthmárton; Kydegház, Zyneke, és Alathtka egész, valamint Weresegyház fél birtokába, ellenmondás nélkül. A Dóczyak ezen birtokokat, melyek akkor Zaránd vármegyében feküdtek, vétel útján szerezték Nadabi Lázár, Ferencz és Pétertől. 1481. évben Nadabi Lázár Weresegyházán és Kydegyházán levő részbirtokait 9 arany forintért elzálogosítá Dóczy Imrének. Ugyanezen Nadabi Lázár 1404. évben Nadab, Tótfalú, Háromháza, Gyarmath, Földhid, Keszi, Szentmárton, Veresegyház és Kydegház részbirtokait Dóczy Imre özvegyének és fiának 1000 forintért örökre eladja. Babocska, mások szerint Báboczka. Hajdan Külső-Szolnok vármegyéhez tartozott; Kátay Ferencz t. i. 1663. évben Bura falú felét, Néne, Szonda, Ders és Babocska pusztákat K.Szolnok megyében Keglevich Miklósnak szerződésileg átengedi, ki is ennél fogva itt 1666 évben beigtattatott. B a 1 k á n y puszta. II. Rákóczy György erdélyi fejedelem 1657. évben Csepán, Kernye és Balkány Békés megyei helységeket losonczi Bánfy Zsigmond dobokai főispánnak és nejének beiratás czímén adományozza. Itt folyt a Balkány-ér is, Bolgárfalvai Sebesi Ferencz