Századok – 1870
Ipolyi Arnold: Utószó a „Szíhalmi Leletek”-hez 455
456 UTÓSZÓ A SZÍHALMI LELETEKHEZ. szemet képez, mely a fejedelmi vezérnek sátora helyéül tüzetett ki. A halmot azután egy oldalt s majdnem félkörben a víz által körülvéve s védve látjuk, míg másfelöl földhányásokkal töltések- és sánezokkal körülkerítve s mintegy védvekkel megerősítve, földvárrá alakíttatik. Fönn rajta, a magaslat síkján, a plateau-n gályákból alakítanak kunyhókat lakúi, lombos és faleveles szint sátorúl a fejedelmi vezér számára. A magyar nem zettel egyesült vérrokon cs szövetséges néptörzsek egyike a Bessenyök képezik a tábornak, úgy látszik, legvégső őrseit; az ősmagyar hadszerkezet és nemzeti szövetség szerint, mindig a szövetséges rokon kún, bessenyö, székely népek lévén a táborozó és hadakozó sereg előőrsei.*) E helyt megtelepítve mindjárt ezen első hadfoglalás és megszállás után, egyes vitézek, mint táborőrök vatiy hátramaradó hadastyánok és elgyengültek, vagy földmívelésre alkalmas nép és szolgák által létesül egy bessenyö-telep, Szíhalma mellett, hol pogány sírhalmaik a XI-dik században, mint hallottak, említtetnek, s a falu pedig máig a Bessenyö nevetviseli. Míg hasonlón mellette a fejedelmi vezér lombos szín-sátora és tábora helyén is visszamarad az őrség, vagy mindjárt megtelepül a népség cgyrésze, a vezér által sajátjának és családjának elfoglalt földön, melynek neve innét a falomb-színektől: Szinhalom. Ott e táborhely, Árpád vezér földvára körül — honnét ma;g Ár pád vár és Földvár halom neve — letelepedve alkotják kunyhóikat, valószínűleg eleve a lombos színeket, majd csak amolyan putriféle, félig földbe vájt lebújokat, melyek előtt azután a földvár fönsíkján tüzelnek, főzik eledeleiket, kovácsolják eszközeiket égetik edényeiket s alkotják ez által ama többszörös hamurétegeket, melyeket az ásatások leirása oly érdekesen tár előnkbe. Itt alkotják azután a kitapasztott földben kemenczéiket is és kohóikat, melyekben sütik kenyereiket, húsokat és égetik, mint mondók, agyag-edényeiket. így folytatják századokon át, kezdetleges primitiv műveltségi állapotukban életöket, hamurétegeket hamurétegekre *) Feltéve, hogy a rokon beten. ők egyes hadai u ár ekkor csatlakozva jöhettek nemzetinkkel hazánkba. Hason ón a kunokhoz, kiknek egy lésze ekkor, míg más h daik szintén, csak később vándoroltak bő.