Századok – 1870

Foltíny János: A szihalmi Árpádvár vagy Földvárhalom ásatásának s az ott lelt tárgyaknak ismertetése 442

FOLTÍNY JÁNOSTÓL 451 zott. Legutóbbi ásatísaim alkalmával azonban a csonteszközök föltűnően fogyni látszottak, s helyettük — a mit épen nem rc­ménylék, — előbb egy a rozsda által nagyrészben megemésztett vasdarab, talán vassarkantyú, de még inkább később egy szép arany-lelet, állván az két darab hatsoros karikagyűrűből s hat darab nyakék-részletből — örvendeztetett meg. Nem tudom, hogy ezen tárgyakat nem egy, a halomból majd még csak ezután előke­rülő átmeneti korszak eszközei előhirnökeinek tartsam-e ? a mit némileg a 179—180. számú két homokkőminta is sejtet, mely szintén a halomból előkerülve, a kelta vésük jól ismert alakjára emlékeztet. Sejtelmemet a további ásatások fogják vagy elosz­latni, vagy megerősíteni. És most elhagyva a Földvár-halmot, az ezen halomtól alig néhány száz lépésnyire eső hatvan-miskolozi vaspályavonal földmunkálatainak folyama alatt gyűjtött tárgyakról szólok még röviden, kijelentvén : hogy már itt nem anynyira saját ta­pasztalataimra, mint inkább a munkások elbeszélésére támasz­kodom előadásomban. A pálya mentén fölmerült tárgyak legtöbbnyire csontvá­zak mellett, sírokban találtattak. ígypéldáúla 182. sz. jól kiégetett fehér, füles bögre, a 183. sz. hegyes gombba végződő bronz-sarkantyúval egy ugyanazon sírban jött elő. A bögre a váz fejénél, a sarkantyú pedig lábai­nál volt, s ha hitelt adhatni a munkások elbeszélésének, a váz északtól délnek feküdt. Egy más sírban ismét a 187. sz. vörös bögre a benne levő vasdarabokkal, és a 185. sz. fehér chalcedon gombbal találta­tott, A 193. és 194. sz. szintén hegyes gombba végződő vassar­kantyúk, nemkülönben a 195., 196,. 197. sz. vasnyilhegyek pedig legtöbbnyire oly sírokban találtattak, melyekben az em­bervázak mellett lócsontok is mutatkozának. A kőeszközökről, milyen a gabnatörő a hozzátartozó göm­bölyded kövekkel, vagy a 187. sz. kőgyalu, még kevesebb bizonyossággal szólhatok leleti körülményeiket illetőleg, mert azokat a nninká-ok után, az útszélre kidobálva, szedtem össze, a 203. sz. sötétbarna sziníí, szépen csiszolt kőbalta kivételével, melyet találója is becsült anynyira, hogy sajátkezüleg adja

Next

/
Oldalképek
Tartalom