Századok – 1870
Ipolyi Arnold: Szíhalmi pogánykoriaknak vélt leletek 431
SZÁZADOK. A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KÖZLÖNYEHetedik füzet. 1870. Julius hó. A szíhalmi magyar pogánykoriaknak vélt leletek.*) IPOLYI ARNOLDTÓL. Midőn a múlt században az öreg Bod Péter első kísérlé meg Magyar Atlienásával nemzeti irodalomtörténetünket előadni, szomorún sohajtott fel mindjárt előszavában, hogy : „jöddögélnek ugyan a dolgok, úgy mond, naponként a világosságra egy és más jegyzetekből és Írásokból, de mind e mellett még eddig, csak egy oly régi magyar nyilvánvaló irás sem jőve napvilágra, melyből látbatnók régi eleinknek magyar nyelven való beszédeiknek folyását." így sóhajthatunk mi is, magyar régiség-búvárok, t. Társulat, hasonlón az öreg Bod Péter szavaival mondva, hogy : jöddögélnek ugyan már a régi dolgok naponként a világosságra, hogy egyre felmerülnek ugyan már érdekesnél érdekesebb régiségleletek a felszínre, mind a mellett azonban eddig alig jutottunk még valamely oly őskori leletre, melyet saját ősmagyar pogány eleinknek lehetne biztonsággal tulajdonítanunk, melyet mint azoknak maradványait és nyomait határozottan lehetett volna fölismernünk, vagy melyből láthatnók, hogy egyre Bod szavaival éljek, régi magyar eleinknek élete folyását. Sőt ellenkezőleg, t. Társulat! Talán minden mást inkább találtunk, mindent hamarabb leltünk és biztosabban meghatározhattunk, csak azt nem, a mit leginkább kerestünk, a mi, mint *) Felolvastatott a Tört. Társulat múlt havi gyűlésén. Századok. 30