Századok – 1870
Szalay László: Klement János Mihály II. Rákóczi Ferenc követe Berlinben; Hágában; Londonban - 1
de Transsilvanie ablakából. A magyar háború kezdetén titkára lévén a kalocsai érseknek, Széchenyi Pálnak, kit Leopold császár béke eszközlésére kiildött vala hozzám : máskülönben nem nyerhettem öt meg ügyünknek, mint Ígérvén, hogy papi javadalmat szerzek neki Francziaországban, minek Ígéretére a néhai király (XIV. Lajos) által felhatalmazva voltam. О igen jelentékeny dolgokat fedezett föl előttem; napfényre hozta a bécsi udvar összes ármányát ; hivén, hogy ama franczia javadalom öt biztosítani fogja a mondott udvar üldözése elöl még azon esetben is, ha a magyar háború nem ér szerencsés véget. De én semmit sem voltam képes számára kieszközölni sem az elhunyt királynál, kinek igéretét birtam, sem az orleausi hercegnél (a regensnél) : s Brenner remény nélkül maradt, ő, ki fejét arravalónak hitte, hogy püspöki mitrát, hogy bíbornoki süveget viseljen. Kétségbeesett jövendőm iránt; kenyér nélkül látta magát halálom után. Arczán olvastam e gondolatokat, midőn a mania őt megrohanta ; s az orleansi herczeg emlékezhetni fog figyelmeztetésemre vég találkozásunk alkalmával : hogy én Brennert képesnek tartom árulásra, hajavadalom nélkül hagyatik. Ez oknál fogva semmi befolyást sem engedtem neki Parisban maradt vagyonom kezelésére. üe ö módot talált, szándékom és utasításom ellenére, tőkéimről intézkedni; képzelvén magának, hogy a busás nyereség, melyet mind nekem, mind magának fog szerezni a bilietek vásárlása álfal (Law speculatióit érti), őt kimentendik előttem. De látván, hogy én nem állok nézeteihez, hogy roszallom eljárását ; segédet seholscm találván ; érezvén az ellenem elkövetett vétség súlyát ; s egyszersmind nem birván ügyeim alapos ismeretével, melynek árulása öt a bécsi udvar kegyébe ajánlaná ; alatta egy gyászos jövő képzelmének, annál borzasztóbb képzelmének, mivel tisztán emberi tudománya nem ismert pietást : épen nem csudálkoztam, midőn értésemre esett, hogy annyi pogány philosophies példáját követte. —Ezen esemény, asszonyom, oly elevenen tanúsítja az emberi ész gyöngeségét és tehetetlenségét, fönntartani bennünket szemben a szerencsétlenségekkel, hogy miután kegyed róla, a boldogtalanról, megemlékezett : remélem, meg fogja bocsátani, hogy részemről elmondottam egész históriáját, mely velem mélyen érezteté, mi lennék én szenvedéseim közepette, ha Isten kegyelme nem támogat!" 1*
