Századok – 1869

Garády: A Hazai Okmánytár I. kötetének ismertetése 46

55 nézve nem csekély fontosságú. Szerző ennek bizonyságául tüzetesen ismerteti a spanyol udvar befolyását Bethlen Gábor dolgaira és összeköttetését Pázinányityal, Eszterliázy Miklóssal. Mind merő új adatok, vagy a már ismert tényeknek új oldalról való megvilágítása. A jeles értekezés, mely a „Századok"-ban jelenend meg, élénk érdekeltséggel s végi' 1 zajos tetszésnyilvánításokkal fogadtatott. 7) Szalay Ágoston v. tag visszatérvén a Lehóczky Tivadar által ismertetett beregszászi két régi pecsétre : határozottan kimutatja, azon, már a „Századok" szerkesztője részéről is megjegyzett állítás igazeágát, hogy ama pecsétek szerint Beregszász régi nevét nem, mint Lehóczky tagtárs véli, Luprecht-li á z— hanem Luprecht-z á z-nak, azaz Luprecht-Szász nak, Lompert-Szászának kell olvasni. A ll-nak nézett betű ugyanis világosan Z, s a ll egészen más alakú. A nagyobb, pecsét fölirata tehát Szalay Ágoston szerint : S.HOSPITVM DE LVPREHTZAZ, s a kisebbé: SI. HOSPITVM DE LOMPERT SASA. A kisebb pecsétre nézve értekező annak saját gyűjteményében levő két tiszta ép lenyomatát mutatja be 1701-ből, s megjegyzi, hogy ez utóbbi pecsét, mint betűinek alakja mutatja, a XV-ik századból való, az előbbi pedig a XIV. és nem a XIII. századból, mint Lehóczky gyanítja. Nem áll tehát Lehóezkynak abbeli állítása, hogy e pecsétnyomó volna hazánkban a fennlevők között a legrégibb ; mert a nemzeti múzeum még a XII. század közepéről való pecsétnyomóval is bír, t. i. II. Geiza király pecsétnyomója (1141 —1161), mely ismertetve volt már: Cymeliotheca Mus. Nat. Hung. Budae li25. Azonkiviil ugyanott megvan IIIIstván stb. pecsétnyomója, s több XIII. századbeli pecsétnyomó ; ily négy pecsétnyomót értekező saját gyűjteményéből is bemutat, melyekről mind felirataiknál fogva, mind okinányilag határozottan bebizonyítható, hogy a XIII. századból valók: tehát mind régiebbek a beregszászinál. A pecsétek piros színét illetőleg emlékezetbe ho?za Sz. A. hogy az hazánkban Róbert-Károlylyal kezdődik, és a XIV. és XV. századon át csak különös kitünsetésekképen engedtetett meg némely városoknak (pl. Visegrád, Szakolcza, Buda, Pozsony, Kassa, Ragúza stb.), úgy egyes előkelő egyéneknek is, hogy e színnel élhessenek ; azonban rneicien tévesnek mondja Lehóczky azon állítását, mintha a beregzászi tanács a zsidók r észére kiadott okmányokat vörös, a keresztyének részére szólókat pedig fekete viaszú pecsét alatt állította volna ki, s e .ekintetben hivatkozik az 1701-iki bemutatott eredeti lenyomatokra , melyek sem nem vörös, sem nem fekete, hanem sárga