Századok – 1869

Balássy Ferencz: Észrevételek b. Orbán Balázs „Székelyföld leírásá”-nak I. kötetére 466

.488 mosb levéltár megnyitását kieszközölni ; és e végből a megyei bizott­mány nevében vagy megbízásából felszólítást intézni : a) a szomszéd Nógrád vármegyéhez, s Koporna, Selmeez és Ba­kabánya sz. kir. városokhoz, levéltáraiknak a föntirt napokban a Ma­gyar Történelmi Társulat tagjai számára leendő megnyitása végett ; b) Koburg-Koháry herczeg ő fönségéliez vagy meghatalmazottjá­hoz, ugyan e czélból a szeut-antali, s c) a mnlgu gróf Majláth-családhoz a kéri nemzetségi levéllárt illetőleg ; d) nemkülönben a mélt. b. Nyáry-családhoz a bagonyai Jáuokj­féle, a tek. Sembery-esaládhoz a zsemberi, és Szódon a Garamszegi Géczy-család archívumának megnyitása tekintetéből, — úgy más ne­mes családokhoz is, a kiknek még a megyében nagyobb levéltáraik volnának. 6. A gróf és báró Balassa nemzetség kékkői, és a gr. Zichy se­nioratus zsélyi levéltárának megnyitását a társulat már kieszközölvén : a bizottság ezekre nézve csak annyiban lenne szives annak idejében előintézkedéseket tétetni, hogy az illető búvároknak eme helyekre, nem­különben a többieknek Szent-Antalra, Korponára, Kérre, innen Dago­nyára stb. eljutása lehetőleg könnyíttessék. 7. Kívánatosnak, sőt szükségesnek itélué azonkívül a társulat, ha a bizottság körlevelekben felhívná a megyének és szomszéd vidé­keknek mindazon lakóit, a kikről a bizottság valamelyik tagja érte­sülve van, vagy föltételezi, hogy akár családi, akár egyébféle régi irományok kisebb gyűjteményével bírnak : szíveskedjenek ezen okmá­nyokat a tartandó társulati gyűlés alkalmára, történettudományi czé­lokra felhasználás végett Ipoly-Ságra, a bizottsághoz, jó eleve bekül­deni, mindenki biztosíttatván, hogy okmányait a gyűlés befejezte után azonnal, hiány nélkül és sértetlenül visszakapja. A társulat már előre is hazafias köszönetét tolmácsolja a t. beküldőknek. 8. Ezen apróbb okmány-gyűjtemények beküldését czélszerü lenne September elejéig kérni, úgy, hogy a bizottság által megbízandó tagok­nak idejök lehessen azokat külön-külön, s a mennyire lehet, időrend szerint rendezni, és róluk — mint az ily beküldött gyűjteményekkel Kolozsvárott történt — az okmányok számát és néhány sorban tán tartalmát is megjelelő lajstromot készíteni, a mennyiben ily lajstromok már a tulajdonosok által nem mellékeltettek volna. 9. E beérkezendő okmánytárak a vármegyeház valamely alkal-

Next

/
Oldalképek
Tartalom