Századok – 1869
Pauler Gyula: A bujdosók támadása 1672-ben - 166
169 volt : hogy a hegyi csöves vizet elzárták, s a polgárok, nagy jajveszékelésükre, rosz, golyvát termő kútvizükre szorultak.1) A felmentő sereg azonban már közel volt. Bécsben mindjárt September elején, a felkelés első hirére, új seregei rendeltek Magyarhonba : két hadosztályt Spork és b. Cobb tábornokok alatt. Spork octóberben még messze, hátúi volt, midőn Cobb már Liptóban járt. Cobb serege körülbelül 10,000 németből, a többi közt Adolf, holsteini herczeg, Jungholstein, Schmidt vasas, Jaques dragonyos és Rabatta könnyű lovasezredből, és 4—5000 magyarból, horvátból, majdnem mind lovasból állott. -) A magyarok és horvátok vezére gróf Esztcrházy Pál, bányavárosi főkapitány volt, eszes, vitéz férfi, ki a költő Zrínyi hadiiskolájában tanult, de a legridegebb egoistáknak egyike. Magyar, míg kára nélkül lehetett, kész volt mindent feláldozni, ha érdeke kívánta. Már 1670-ben is közreműködött a nemzeti mozgalom elnyomásában és Heisterrel az árvái várat megvette. Mellette Balassa Bálint, korponai főkapitány vezérkedett, buzgó híve a császárnak, halálos ellensége bujdosó rokonának, Imre grófnak ; költő, de azon ádáz, majd hóbortos bélyeggel lelkületén, mely a Ba lassáknak — legalább akkor — kiváló jellemvonását képezé. Gróf Pálffy Károly, Pálffy Pál nádornak fia, a hadjáratban egy horvát ezrednek élén vett részt. Míg Esztcrházy csak servilis magyar, a 27 éves, fiatal Pálffy már osztrák volt, s azon sajátságos fajhoz tartozott, mely hazát nem ismer, központját az uralkodóházban leli, és még most is — leginkább a hadseregben — található, majdnem példátlan tüneménykép az újabb civilizatióban. Buzgalma öt később messze országokba vitte mint diplomatát ; mint hadvezér most azonban még pályája kezdetén állott, s bár birtokain javában dúlt a lefolyt években a német, két ezredet toborzott önköltségén a felkelők ellen. 3) A fővezér, Neudingi báró Cobb Frigyes Farkas, es. kir. kamarás, Bécs városának főkapitánya, régi, luxemburgi német családnak ivadéka, a zordon, kegyetlen német tábornokok közt a legke-') Analecta Seepusii II. 35. és kk. Ii. Historie des Troubles de Hongrie I. 233. és 23«. 11. 2) Histoire des Troubles I. k. 233. 1. 3) A pozs. kain. levele a szepesihez oct. 24-röl. Nagy Iván, IX. 53. 1.