Századok – 1869

Frankl Vilmos: Tanulmányaim Spanyolország állami levéltárában 150

154 teni igyekezzék. Utóbb ugyan cgyesség jött létre és III. Fülöp jogairól, melyeket meggyőződése szerint a magyar koronára birt, Ferdinánd főherczeg és ennek férfi-utódai javára lemondott ; de föntartotta a spanyol ág jogait azon esetre, ha Ferdinánd egyenes férfiága kihalna. Midőn az ezen egyezségre vonatkozó okmányok 1616. június 6-án kicseréltettek ') : a császári udvar Ígéretet tett, hogy a spanyol ág örökösödési jogainak biztosítása végett Ferdinánd főherczeg megválasztatása után az említett egyességet, valamint a csehországi rendek, úgy a magyar or­szággyűlés által is meg fogja erősíttetni. S ekként a spanyol kormánynak közvetlenül is érdekében állott, hogy a magyar országgyűlés szerencsésen folyjék le. Ezen országgyűlésen II. Mátyás oly kivánatokkal szán­dékozott föllépni, melyeknek a legelbizakodottabb német ál­lamférfiak sem jósolhattak kedvező fogadtatást. Országos tör­vények és nemzeti kegyelet által szentesített alkotmányos intéz­mények ellen nyilt támadást terveztek, és a siker biztosítása végett szükségesnek látták, hogy a király fegyveres erővel kölcsönözzön nyomatékot előterjesztéseinek, s ha máskép nem lehet czélt érni, erőszakos föllépéssel gyakoroljon nyomást a rendekre. A haderőt, mely e ezélra kívántatott, a spanyol ud­vartól kérelmezték. II. Mátyás 1617. július 2í)-én sajátkezű levél által értesíté III. Fülöpöt, hogy madridi követe Khevenhiller gróf fontos ügyeket fog vele közölni, melyeket melegen ajánl figyelmébe. Khevenhiller September végén jegyzéket intézett a spanyol 1) Egyrészről Oííate gróf uralkodója nevében kiállítá a lemon­dásra vonatkozó okmányt : másrészről pedig Ferdinánd főherczeg kijelenté : „Quod Mttas Sua Cath. ad intercessionem Ces. Mttis bonum publieam privatis anteponens, commodis renuntiet iuri suo, quod tan­quam unicus Annae H u n g. et B o h. Reginae per lineam rectam Maximiliani I. eiusdem Reginae Annae primogeniti pronepos, in succes­sionem dictorum Regnorum et eis annexarum Provinciarum habet, in fauorein nostri, nostrorumque masculorum, per lineam rectam masculi­nam non interrupta serie, descendentium .... Gratuni et ratum habemus, ut linea masculina Cath. Mttis in hac successione dictorum Regnorum et annexarum Provinciarum foemininam paternae nostrae stirpis ex filiabus eiusdem stirpis descendentes praecedat." (Eredeti péld. Simancasban.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom