Századok – 1869

Thaly Kálmán: Gyürky Ádám temetési zászlaja 1704-ből 133

138 felhozni a „Magnifieus" czímet, mely azon időben semminemű Farkast nem illethetett, s határozottan Forgácsra utal. — Mosonyvármegye monograpliiája, melynek megírását boldogult pályatársunk Ráth Károly buzdítására a pannonhegyi zárda tudós könyvtárnoka Sztahovics Rémig vállalá magára , mint értesülünk, szorgalmasan halad előre, legtöbb anyagot hozzá a győri püspöki és káptalani levéltár szolgáltatván, melynek kincsei közt főt. Sztahovics úr folytonosan munkálkodik. Nagy Imre Soprony és Vas, Véghelyi Veszprém és ifj. K u b í n y i Ferencz Hontvár­megye, valamint C hern el Kálmán Kőszeg városa monograpliiá­jához való adatgyűjtéseiket szintén lankadatlanul folytatják. II ő k e Lajos úrnak pedig Honthvármegyéről már jóformán kész munkája van, de sajnos, hogy kiadója vagy Moecenása mindeddig hiányzik. —Vajda-Hunyad város közönsége in. é. dee. 8-án tartott köz­gyűléséből köszönő feliratot intézett a m. kir. pénzügyminister úrhoz, a vajda-hunyadi vár restauratiója körül tett fáradozásaiért. Megemlíti a felirat, mily fájdalommal látták a város polgárai a mult dicsőségének e nagybecsű emlékét ádáz kezek által szándékosan rongáltatni, majd ismét elhanyagoltaim ; míg végre azon kormány, mely a hazánk alkot­mányát. és szabadságát visszaállított párt kebléből vétetett, az ország számos súlyos sebeinek orvoslása mellett e becses régészeti emlékre is kiterjeszté figyelmét, hogy azt a romlás körmeiből kimentse ; végre pedig köszönet ismétlése mellett őszinte hazafias támogatását ajánlja fel a kormány jótékony törekvései számára. Történelmi könyvtár/) — Tudománybeli hátramaradásunk okai, s ezek tekin­tetéből Akadémiánk feladása. Toldy Ferencz r. tagtól. (Érteke­zések a m. t. Akadémia nyelv- és széptud. osztálya köréből. Kiadja a m. t,. Akadémia V-ik sz.) Pest, 1869. Eggenberger F. m. akad. könyv­árusnál. Nagy 8-adr. 16 1. Ara 12 kr. — A magyar alkotmány története, iskolai kézikönyvül *) Hogy e rovatot az újonnan megjelenő hazai történelmi munkákra nézve mennél teljesebbé tehessük : kérjük a t. szerzőket kiadókat, hogy könyveiket — vagy legalább azok czímét — hozzánk beküldeni ne terheltessenek. S z e r k.

Next

/
Oldalképek
Tartalom