Századok – 1868

Rómer Flóris: A pozsonyi káptalan újabban talált egyházi ékszerei 95

98 emelt kezekkel ; hosszú ruhában, mely ágyéka körül felköttet­vén, lecsüngő ranczokat képez. 6.) mint 2. és 4; 7 ) mint 5; 8.) ko­ronás nöi alak. hasonló l-hez, baljában mit tart ? ki nem vehető. — 9.) mint 2. 10.) felfelé néző szakálatlan alak, jobbját melle előtt fölfeléemelvén, balját lejebb eresztve összekulcsolja, sz. Já­nos? 11.) egészen mint 2. 12.) fátyollal födött fejtt, baljával köpenye redözetét tartó nő, a b. s z il z a kereszt alatt? Ezen szobroczkák közt tehát csak ötféle alak találtatik, mely vagy egészen változatlanul, vagy kevés változtatással és pedig vagy egyszer v. ismételve fordul elő, mint azt gyakran másutt is, főleg a régi képes krónikákban is találjuk, hol a királyok, pápák, városok, csaták szokszor csak a melléklet ki hagyásával, vagy inásitásával, a legkülönbözőbb időben és viszo­nyok közt előfordulnak. Az alakocskák az ezen korban divatos összenyomott tör­péktől, magasb arányaik és csinos ruha redőzet által különböz­nek. A szentfény egészen hiányzik, és kezecskéik úgy állnak, hogy azokba különböző jelvényeket lehetett alkalmazni. A gomb felülről mint alulról tizenkét ferdénydedböl áll. Ezek kék zománczuk és fénylő aranyos csillagaik úgy szintén a választó levélgümös keretjeik által gyönyörű háttért képez­nek ; s valamint felül tetőzetesen összehúzva a kupába, úgy alúl is vékonyúlva, a talapzatba átmenve, a kehely fogantyúját esi nosan tagozzák. A harmadik szent kör, saját mennyezeteivel a talapzaton találtalik, mely körivüleg végzett hatszögből emelkedik. A vánkos- és horonytagocskából lapuló keretről egyene­sen emelkedik a divatos, áttört, zögzug vonalú diszétmény, melyben három — három levél körlilfoly. Ezen rész rovátkás pálczataggal végződik. A talaj hatkarélyának hónai között ül egy diszes, a keretet túlszárnyaló levéldudor, és ennek nyelén változó szinti, ide-oda hajlott szirmú rózsa, melynek székét egy aranyozott gomb képezi. Eme gomb felületébe dtilények vésvék, melyek közepe pontozott. Az egyes mezők, melyek 1" 8'" nyi átmérőjű körön áll­ván, 8 " nyi domborúan emelkedő, áttört mennyezettől tetőzvék> háttere kék zománcz, melyen hatágú arany csillagok elszórvák. A dombor alakocskák kiálló, jegeczcsorpottszerü sziklákat kép-

Next

/
Oldalképek
Tartalom