Századok – 1868
Rómer Flóris: A pozsonyi káptalan újabban talált egyházi ékszerei 95
96 pája 3 8 ; fogantyúja 2 ' 7 " talapzata 3". A kupa átmérője 4" 4"' a talapzaté 5" 8"'. Az egyenes — összehúzott oldalú kupa a fogantyútól szemcsés bot-tag által el vau választva, melyen 12" 6"' nyi acanthus levélből álló, alul összekötött kehely nyílik. Ezen szabad levélkékből alkotott koszorún ül maga a kupa, mely 2" 4"-' nyi magasságig gyönyörű diszítménynyel bír. Alul 4"' a választó oszlopok fejezeteinél (középponttól középpontig véve) 9"' nyi 12 fülke között — melyek fölött szamárhátú iv, levélgümőkkel éleiken, tetején kercsztvirággal díszítve emelkedik, úgy, hogy az oszlopok szintén csinos pillérekkel, toronykákkal és keresztvirággal tetéz tetnek — az apostolok zoj.ánczos képei láthatók. A keresztvirágok horonynyal, szíjból és szemcsés botból álló, váltogató tagozaton, melyen liliom idomú lombozat fut körül, — nyugszanak ; a párkányzat, valamint az ív és toronykák közti tér pedig átvert kerek három-és négykarély, csúcsos négykarélyból, két fel és lett yúló halhólyagból álló kerek és mindenütt két egymás mellett fekvő halhólyagból készült, és a késő - gót templomablakok hü másolata. Az apostolok képei hoszúkás, ötszögü, aranyozott keskeny vonalból álló kerettel ellátott ezüstlemezkén, mely a kupa-diszttniény — ha úgy szabad neveznem — findzsájához, egy a közepén álló nagyobb, és két egyenszárú háromszög csúcsaiban található kisebb lyukak által volt oda kapcsolva, úgy ábrázoltatnak, hogy térdképeik három- vagy négy lekonyuló virágszirom koszorúból, vagy hosszunyakú kehely körül nyelüczés bokrétából emelkednek. Ezen virágrészek váltogatva zöld, viola, kék színekkel élénkittetnek a kevéssé kivájott mélyedésekben, miért is tapasztal" ni, hogy a különféle színű zománcz gyakran egyik mélyedésből a másikba átfolyt, és a szinek árnyéklatai a rétegek vastagsága — vagy csekélysége által emeltetnek. A szentek többnyire világos kék háttérről így emelkednek : jobbra Sz. Pál, jobbjában a jobb térd mellett lenyúló nagy kard, a suba zöld, a köpeny violaszinü, a szentfény (mint a következőknél is) a hatás emelésére, karczolt talajon sárga i bal keze mellén nyugszik.