Századok – 1868
Thaly Kálmán: Értesítések a Magyar Történelmi Társulat s a Magyar Tudományos Akadémia üléseiről kisebb könyvismertetések és egyéb tárczaközlemények minden füzetben.
57 szellemi ügyeire nézve Horváth Mihály elnöklete alatt a múlt évben alakított bizottság — Nagy Iván, Pesty Frigyes, Szilágyi Sándor, Thaly Kálmán és Toldy Ferencz v. tagokból álló — az 1868-ik évre újra meghagyatott, tagjai közé még dr. Rómer Flóris, mint archaeolog kéretvén föl. 6) Titkár jelenti, hogy Milkovieh Zsigmond orsz. képviselő, mint alapító tag, a maga alapítványát fiára Milkovieh Imrére óhajtja átíratni. A választmány beleegyezik. 7) Dr. Fischer Kálmán társulati ügyész felolvassa a még be nem fizetett alapítványi összegekről készített kötelezvény-mintát. Kiadatik Szalay Ágoston és Iláth György urakból álló szakbizottságnak, melynek jelentése alapján a jövő ülés véglegesen intézkedni fog e tárgyban. 8) Titkár bemutatja Véghelyi Dezső vál. tag küldeményét : egy Árpád- és egy Anjou-kori művészi rajzolatú okmányfej vagyis kezdőbetű photographiai másolatát, melyet a szakértő okmánybuvárok, mint ritka szép példányokat érdekkel szemléltek. A társulat ajánlatával támogatja Véghelyinek a pénzügyministerhez intézett abbeli kérvényét, hogy a Veszprémvármegye történetét érdeklő okmányok tanulmányozása czéljából nevezett ernyedetlen szorgalmú búvárunk a volt kamarai levéltárba bebocsáttatást nyerhessen. 9) Pulszky Ferencz vál. tag meghívja a választmány tagjait saját, általános műtörténeti tekintetben — mint tudjuk — igen becses, azonban néhány magyar mütárgygyal is biró régiséggyüjteménye megtekintésére. Az ülés a szives meghívást köszönettel fogadja. (E becses gyűjtemény f. hó 18-kától febr. 18-ig leend az Akadémia palotájában közszemlére kitéve. A belépti díjak az írói segélyegylet javára ajánltattak fel a derék tulajdonos által). 10) Erre következett R áth György alapító tag műtörténeti előadása, melylyel a saját gazdag rézmetszettárából kiválogatott, s a hazai történelemre nézve érdekesb régi műdarabok bemutatását kíséré. Bemutatta pedig, s művészeti, valamint históriai adatokkal világosítá a következő, nagyobb részben igen ritka, és műértékkel is biró rézmetszvényeket, rézkarczolatokat : 1. Buda 1541-ki ostroma, Vico Aeneas ferrárai művésztől, 1542-ből. Eddigelé nem ismert becses helyrajz, Budának főként erődítései, a Gellérthegy előtti most már eltűnt sziget, s a Margitsziget akkor még ép góth-stylú templomának, zárdájának s más épületeinek rajzai érdemelnek figyelmet. Pest hatvani kapuja e képen is egri kapunak : „porta