Századok – 1868
Pesty Frigyes: Kanitz F. „Serbien” czímű művének ismertetése 494
500 déli szlávok vidékein kitűnő helyet foglal el, és hogy ezen érdekes kis országot rövid idő alatt Európa mivelt államai sorában fogjuk találni. PFSTY FRIGYES. TÁRCZA. — A Magyar Történelmi Társulat júliusi választmányi ülését e Ló 2-án tartotta, Horváth Mihály elnöklete alatt. Választmányi tagok nagy számmal valának jelen. 1) A jegyzőkönyv hitelesítése után Pesty Frigyes pénztárnok hat új évdíjas tagot jelentett be, kik is (név szerint Márkus Iván Hrádeken, Dillesz Sándor Zsitva-Yerebélyen, Bocsor István Pápán, Goór Gyögy Budán, Deutsch Károly Pesten és Kiss István Győrött) egyhangúlag elfogadtattak. Ezután jelenté, hogy az alapító tagok közül még 5, az évdíjasok közül pedig 1867-ről 27 van hátrálékban ; egyúttal indítványozá, hogy a tagdíjaikat befizetett tagok az egylet hivatalos közlönye borítékán nyilvánosan nyugtatványoztassanak : miután a vidéken lakóknak a külön-külön kiállítandó elismervények szétküldözése tetemes nehézséggel járna. Az indítvány czélszerünek találtatván, elfogadtatott. 2) Titkár tőn jelentést a Kolozsvárit tartandó vidéki gyűlés ügyében eddigelé tett intézkedésekről. Továbbá, bemutatá a Szalay Ágoston v. tag indítványa s Henszlmann Imre v. tag tervezete és rajzolata szerint Kuhn vésnök által gyönyörűen metszett társulati pecsét lenyomatát, melynek egyiránt tetszetős és szabályos alakja, összeállítása, tiszta góth stylban készült remek lombtagoz atai, s teljesen correct kivitele köztetszést arattak. A választmány Horváth Mihály indítványára köszönetet szavazott Henszlmannak, a valóban művészi összeállítás és tervelésért. A pecsét kerek, középterét nyoleztagozatú góth diszítmény folyja körül, egy, középen erős domborvésetben kiemelkedő irattekercset környezve ; ez utóbbin a Szalay Ágoston úr által ajánlott jelszó : „Emlékezzünk Régiekről," két sorban, szép góth írással kimetszve áll. A középteret csinos szegély veszi körül, e körirattal : A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁR SULAT PECSÉTJE. 18C7. (Az alakulás éve.) 3) Henszlmann Imre bemutatta és ismertette gr. Zichy Edmundnak egy ritka régi könyvét, mely Corvinának tartatott, de Henszlmann bebizonjítja róla, hogy nem az, csak azzá akarta hamisítani az ismeretes L.S.,