Századok – 1868

Pauler Gyula: Frankl Vilmos: „Pázmány Péter és kora” 433

436 mint minden jelenkori olvasót, az a hangulat bántja, mely ily szavakra fakadhatott. Én megvallom, e vita hevében mondott szavakért Pázmányt kárhoztatni nem tudom, sem jellemének kifönös vadságára következtetést belöltik nem vonok. Nem mondta-e Széchenyi az ötvenes években : „Veszszen el inkább az akadémia, semhogy megszűnjék kizárólag magyar lenni !" Pedig a higgadt hazafiság méltán kérdhette volna : nem veszttlnk-e sokkal többet, ha egészen árván hagyjuk a nyelv ügyét, mint ha egy kissé megtűrjük mellettünk a németet, melyet kedvező fordulattal ismét kilökhetünk ? De ki gondolt akkor erre, és ki merné Széchenyit kárhoztatni ? Szenvedélyes, izgatott időben sok megbocsátható, sőt épen a jellem kifolyása, a mit később mint czélszerütlen túlzást mellőzni vagyunk kénytelenek. Egyébiránt szerző korántsem ir apológiát Pázmányra és a katolicismusra. Habár néha nagyon is meglátszik, hogy kath. pap, mégis az egész vastag kötetben ítéletet, mely a protestánsokra t én y e к e t fogna, egyet sem, mely a katholikusokkal szelídebben bánna, mint épen megérdemelik, igen-igen keveset fogunk találni. Sokan lesznek, kik ezt alig fogják elhinni az előszó után, melyben szerző határozottan kath. világnézetet vall. Nem szeretem ugyan adogmaticus vallomásokat, s legjobb, haatörténeiíró minden tekintetben háttérben marad : de azért hibának nem tarthatom, mig az objectiv felfogáson csorbát nem ejtenek. A történetíráshoz nem az indifferentismus közönye kell, hanem a bírónak pártatlan nyugalma ; s valamint nem kell megtagadni a nemzeti érzést, úgy szintén nem kell levetni a vallásos meggyőződést sem. Soha senki oly szépen nem irt a jezsuitákról mint Macaulay, és a spanyol inquisitionak valódi természetét,— hogy az államintézvény volt, mely a vallást az állam szolgájává tette, és nem megfordítva, a protestáns Ranke emelte ki legtisztábban. És ebben semmi csodálni való nincs. Azon speculativ tételek, melyek felett katholikusok és protestánsok vitatkoznak, nem szülték azon szörnyűségeket és viszsáságokat, mellyeket fellázadt érzésünk kárhoztatni kénytelen. Bármily buzgó protestáns vagy kath. legyen is valaki : ha nem bornírt ember, nem fog szépítgetni tetteket,melyek saját vallásának tana ellen történtek. A transsubstantiatióban hihet valaki, anélkttl, hogy Catesby vagy Fawkes legyen, és lőporösszeesküvése-