Századok – 1868

Garády: Horváth Mihály kisebb történelmi munkái IV. kötet 327

•310 volt Eátli Mátyás, a ki a múlt század végén az első magyar hírlapot „A Magyar Hírmondó "-t alapította Pozsonyban. Atyját még gyermekkorában elvesztvén, anyja nemes Kéler Zsuzsanna gondos felügyelete alatt neve­kedett. Első kiképeztetését Győrött nyerte, néhai Turcsányi János jeles tanár vezetése mellett. 1841-től 1848-ig a pozsonyi evang. lyeeumban folytatá tanulmányait. Később szülővárosába visszatérvén, Maár Boni­fáez vezette be a történelmi kutforrások itészeti vizsgálásának ismere­tébe. Még mint tanuló 1846-ban bocsátá közre a Kovács Pál által Győ­rött szerkesztett „Hazánk" czímű lapban Győrvárosának rövid történe­tét, s már akkor támadt benne az eszme, mely egész további működé­sénél mintegy iráuytüül szolgált : a magyar királyi.k itinerariumát ösz­szeállítni, melyhez az adatgyűjtést már ekkor megkezdte volt. Az 1848-diki viharos napok megszakíták tanulmányait; a tollat kard vál­totta fel kezében, s mint honvéd több ütközetben vett részt. A világosi catastropha után visszatért Győrbe, s ernyedetlen szorgalommal é3 ritka kitartással folytatá történelmi tanulmányait ; számos magánlevéltárokon kivül átkutatta Győr-, Vas-, Veszprém megy ék, a győri és vasvár-szom­bathelyi káptalan, a pannonhalmi és zala-apáthi convent archívumait, a pesti közlevéltárakat stb., mindenütt szorgalmasan dolgozva, gyűjtve az adatokat történelmi munkáihoz. 1861-ben adta át a közönségnek „A magyar királyok hadjárati, utazási és tartózkodási helyei" czímű munkáját, mely tizenöt évi fáradozásainak eredménye, s több mint 8000 külön kiszámított adat nyomán készült. Ráth e munkája minden törté­netbúvárnak nélkülözhetlen készletei közé számítandó. Nálunk a korán elhunyt Gévay volt az első, ki hasonló itinerariumok írásával foglalko­zott : de míg Gévay munkássága csak egyes újabb időszakokra teljed ki, — Ráth merészen történelmünk egész időközét ö lelte fel, s fényesen igazolta a jóslatot, hogy általa sikerülend történetünk előbbi szakaira nézve is becsúszott számos chronologiai hibákat kiigazítani. A nagybe­csű munkát méltányolta a közönség is, — a mi hasonnemü dolgozatok­nál ritka tünemény — úgy, hogy első füzetei a tavalyi és jelen évben már második kiadásban jelentek vala meg. Ugyan 1861-ben indította meg Rómer Flórissal egyesülten a „Győri Történelmi és Régészeti Fü­zetek" czímű folyóiratot, melyből eddigelé négy, tartalom-gazdag kötet jelent meg; s ugyanakkor adta ki „II. Rákóczy Ferencz Emlékiratait a magyarországi háborúról ( 1703--1 7 11)" melyet 1866 ban Thaly Kál­mánnal átdolgozva, jegyzetekkel, Rákóczy tartózkodási helyeivel, végren­deletével s a bujdosók sírirataival bővítve tettek közzé. 1865-ben Nagy

Next

/
Oldalképek
Tartalom