Századok – 1867

Szabó Károly: Huszár Gál életéről és nyomdájáról 146

158 Iratosi előadásából, ki Huszár Gált, mint a Mátyus-földén hasznosan munkálkodó praedicatort ismerteti, alaposan követ­keztethetjük, hogy ö Komjáthiban s környékén huzamosabban lakott: azonban egykorú s teljesen hiteles adat után Huszár Gál komjáthi papságára nézve, csak az 1573 dik év áll előttem teljes 1 bizouyosságban. Ez eddig figyelembe nem vett adat következő : 1573-ban jelent meg Bornemisza Péter Postillájának első kötete, melynek végén e szavak olvashatók : „Nyomtatása Comiatin kezdetet Huszár Gal által, végeztetet Semptén 1573." ') S va­lóban a könyvet megtekintve, első pillanatra föltűnik, hogy az kétféle különböző jellemű bettiikkei van nyomtatva ; az első 60 ív ugyanis, bezárólag az Mmm ívig Huszár Gál komjáthi nyom­dájában, az ez után következők pedig Bornemisza Péter saját semptei nyomdájában készültek. Világos ezen adatból, hogy Hu­szár Gál 1573-ban még élt, s Komjáthiban nemcsak mint pap, hanem valamint előbb Magyar-Ovártt és Debreczenben, mint rás által : Monumenta Evangelicorum Aug. Conf. in Hungaria Historica. III. köt. 160.1. Valóban sajnálnunk kell, hogy Klanicza elhallgatta azt, a mit Huszár Gál komjúthi üldöztetéséről hihetőleg hiteles irományok után tudott ; talán nem volna sikeretlen fáradozás az erre vonatkozó adatok után a felföldi egyházak és egyházmegyék levéltáraiban nyomozódni. | E könyv teljes czime : „Első resze az Evangeliomokbol es az Epis­tolakbol való tanvsagoknak. Melyeket a' keresztyeneknec Gyülekezetibe szoktanac prédikálni minden ünnepnap. Kit az Vr Jesusnac lelke altal, az eggyűgyü keresztyeneknec iduösseges tanusagokra, ira. Bornemisza Peter, Pestifi. — Költ. Sempteröl, 1573.'' 4r. 160 levél. A szöveg első 3 levele nincs, a negyediken kezdődik a számozás I római számmal, ós folyik CCCXXXIX-ig; itt, t. i. a hol a komjáthi nyomtatás megszakad, kezdődik az arabs számje­gyekkel való számozás, és foly mindvégig, 240—460 levélig. Elöl czimlap és ajánlás gr. Salm Gyula semptei, galgóczi és temetvényi liber bárónak (latinul), és nejének Bethlenfalvi Thurzó Erzsébetnek (magyarul), 8 számozatlan levél. Amannak kelte : „Semptauiae 1. Octobr. A. 1573. ; emezé : Sempten, szent Mi­hály nap vtan, mind szent hauanac első napian !. . (oct. 1.) 1573. Bornemisza Peter, Pestifi, most semptei es szeredi lelki Pásztor." — A könyv legvégén e szavak állanak : „Nyomtatasa Comiatin keszdetet Huszár Gal altal, vegesztetet Sempten. Mind szent hauanac első napian enni eztendöbe 1573. Kiből diczér­tessek az Vr Isten neve. Amen." — Czimlap híján megvan a magyar Akadémia könyvtárában ; két utolsó levele híján a debreczeni ref. collegium könyvtárá­ban ; még csonkább példánya Liszkay Jószef ref. lelkésznél Győrött, néhai Tóth Ferencz könyvtárából.

Next

/
Oldalképek
Tartalom