Századok – 1867

Tárczák - 81

84 rakat kutatta, a melyekből több érdekes közleményt juttatott napvilágra a „Vasárnapi Újság u -ban. Legutóbb a makoviczai, máskép Zboró-vár történetén dolgozott. írói működésének még csak kezdetén vala, s a ke­gyetlen halál az e téren is hozzá kötött szép reményeket hirtelen sírba vitte. Temetése julius 12-kén ment végbe ; hűlt tetemei a kerepesi teme­tőben tétettek le. Mondjunk áldást akkorán elhunyt pályatárs hamvai felett ! — A Magyar Tudományos Akadémia történettudomá­nyi osztályának f. é. julius 2-iki ülésén Szilágyi Sándori, tag értekezése olvastatott fel Bethlen Gábor trónfoglalásáról. Ezután T h a 1 y Kálmán 1. tag mutatott be több rendbeli nevezetes okmányt u. m. Thökölyi Imre fejedelem titkárja Komáromy János törökországi diariu­mának Hédervárról a gr. Viczayak levéltárából kapott eredetijét, — melyet az Akadémia, minthogy az eddigi kiadások nem elég pontosok, továbbá Határfalvi Mihálynak a török birodalomról 1611-ben irt s Ko­máromy által a magáéhoz csatolt munkáját nem foglalják magukban — a kézirattár számára lemásoltatni elhatározott. A többi bemutatott kéz­iratok Olaszországból, az Este-i uralkodó-herczeg modenai levéltárából egy külföldről hazatért bujdosó honfitársunk által vett becses másola­tok. Két csoportozatra oszlanak : az első a Zrínyi Péter-féle összeeskü­vésre vonatkozik, s mind ismeretlen adatokból áll ; a második gr. G i a­nini Antalnak, Rinaldo modenai fejedelem I. Leopold udvaránál lévő minisztei'ének II. Rákóczi Ferencz korából és dolgairól urához kül­dött nevezetes jelentéseit, titkos tudósításait tartalmazza, a kuruezvilág kezdetétől 1705 végéig. Nagy érdekű jellemzések találtatnak ezekben, különösen Bercsényiről, Forgácsról, Pálfyról stb. Minthogy említett bujdosó hazánkfia e kéziratokat Thaly által mérsékelt díjért felajánlotta az Akadémiának, s a modenai levéltárban lévő hazánkat érdeklő iratok különösen Gianini-nak még 1711-ig folyó tudósítási lemásoltatását is eszközölni ajánlkozott : az Akadémia megbízta ez ügyben a történelmi bizottságot, mely aztán — mint biztosan értesülünk — már meg is szerezte az Akadémia kézirattára részére az ismertetett fontos okmá­nyokat. A julius 15-kén tartott akadémiai történeti osztály-ülésében Knauz Nándor 1. tag értekezett a „Nápolyi Margit-legendáról," mely­nek codexét Ováry Lipót fedezte föl Nápolyban, de a melyet az érteke-

Next

/
Oldalképek
Tartalom