Századok – 1867
Pesty Frigyes: Magyarország vízhálózata a régi korban 68
73 Az ember alig győzi csudálni, izidőn Árpád honfoglaló seregeiről olvassa, hogy egyes csapatok az Ung és Latorcza vizébe bele vesztek ; e két patak ma oly csekély, hogy bajos volna belefúlni, még ha valaki akarna is. A mint ezek megfogytak, megfogytak a többi folyók is, a nélkül, hogy a jelen nemzedék szembeli tapasztalása e körülményt tisztába vagy legalább kérdés alá hozta volna. Hasonló oknak, mint a megfogyatkozásnak, kell tulajdonítani azt a veszteséget, hogy számos, igen számos patak, vizér és csermely egészen eltűnt, gyakran még irányát sem képesek lévén már kimutatni, melyben habjai őseinket szolgálták. Adataink bőségében nem kivánok válogatós lenni, hanem bele nyúlván, miként a véletlen magával hozza, kérdeni : hol van Grömör megyében a Szelespatak (1243), a Nagy patak, Körtvélyespatak, Lipópatak, Szalmapatak, Mavaypatak, Badospatak, Becskepatak, Katuspatak, Somospatak, Bakospatak, Toplocha, Rososna? és Szepes megyében a Késmárk környékén (1269) említett Berben, (vagy mint Czinár véli : Berseny) és Dedislopatak ? Nyitra megyében 1263. Szterus folyó létezett, mely Rakovicz falu határjárásában említtetik, ez most csak száraz árok, mely eső vizeket levezet a hegy tövében szerénykedő falútól. E megyében folyt (1300) a Csetény, kétségkívül Nagy-és Kis-Csetény vagy Czétény körül, de a folyó már nem létezik, csak a kis Czétényke annak örököse, mely a közel vidékbeliek körén túl alig ismeretes. Kocsin folyó, mely 1263. említtetik, nincs, de igen is helységet találunk e néven, Lancsár és Szterus falu közt. A folyó helyét egy száraz árok foglalja el, mely a régi nevet még bitorolja. A Nadassin folyó, mely 1263. évben a Jókö és Csejte uradalmak Brezovától nyugotra eső határát képezte, ma, legalább e néven ismeretlen ; így a Medgyes patak Szucsán és Divék körül ; két Ribnik folyó, melyről legfeljebb még azon Ribnik nevű dülő szól, mely Csejte határában fennmaradt, és a Vág-Újhely körül (1263) említett Dubópatak nem kevésbbé ; végre a Teszlény folyó Köröskény mellett. — Abauj megyében, hol Arany-Idka létezik, az Aranyos patakot hiába keresnők. A Szárazéi* Aradnál a Marosból válik ki, és mielőtt torkolata el lett volna töltve, tekervényes útakon Tornya, Battonya, Kupa, Mezőhegyes, Kunágota, Kovácsháza, T.-Komlós, Sámson, Makó és Föl