Századok – 1867
Gyárfás Isván: A tárnokvölgyi ütközet és a hún-seythák temetkezési módja 353
363 aät. és más apróbb eszközöket. (Nouveau Journ. Asiat. T. VII. Paris, 1831. p. 149—50). Eddig a rövid jelentés, s valóban sajnálni lehet, hogy e becses régészeti tárgyak azóta részletesen tudományos vizsgálat alá nem vétettek, mivel úgy látszik, hogy ez kúnsirdomb volt, mert mind a fölfedezés helye, mind a tárgyak a kúnok lakhelyére s szokásaira mutatnak. Itt sem hiányoznak a kelyhek és nyíl ; s a drága ékszerek, a két korona, két pár karperecz, két mellék, sat. előkelő s legalább két kúnnak ide lett temetésére mutatnak; égés-fekvetekről, hamuról, s szénről azonban említés nem tétetik. Herodian egykorú görög iró Macrinus római császárnak Kr. u. 217-ben a partusokkal vívott csatája leírásában említi, (L. IV. C. 14.) hogy a partusok halottjaik összeszedése s m e gégetése után készek valának a harczot megújítani,stb. Amian Marcellin szerint (LXIX C. 1. 2.) Amida ostromakor, Kr. u. 359-ben, a chionita néven említve lévő kúnok királya, Grumbatnak fia, a persák által megöletvén, éjjel a holttestek rakásából, vérpatak közül a királyfi hulláját a kúnok felkeresték, s ennek fényes temetési szertartásai közt nyíltan mondatik, hogy „a holttest megégetése után csontjai ezüst-edénybe tétetve, atyja által nemzetéhez küldettek el temetés végett. K é z a i szerint (G. 2.) a húnok a tárnokvölgyi és cesunmauri ütközetekben elesett vezéreik s bajtársaik tetemeit scytha szokás szerint ünnepélyesen eltemették. A chalonsi híres csatatéren, újabb korban tett ásatásoknál kődarabok, csészék, kancsók, fegyverek, emberis állati csontok s égés-fekvetek is találtattak. (Vas. Ujs. 1864. 367 1. Balog P.) J o r n a n d e s (49 f.) Etele temetéséről azt irja, hogy három, t. i. arany, ezüst és rézkoporsóba tévén tetemeit, éjjel titkon a földbe eltemették, és sírhalma felett toroztak. A kazarok temetési szertartása következő volt: összegyűlt az egész rokonság : férfiak, nők, megvagdalták és szaggatták testöket s arczaikat, nagy tort tartottak, melyhez sok birka és ló vágatott le. Lakoma .végeztével a sir felett nagy k őha 1 o m emeltetett, ugyanis a megholt a hány harczost megölt háborúban, sirdombja annyi kővel ékesittetett fel. Ebből lát-