Századok – 1867
Lehoczky Tivadar: Történeti kalászok I-IV. 279
284 rolnák, vagy ezen illetlenségben másokat tudván lenni, azokat béjelenteni mentül hamarább nem akarnák, vagy hogy szántszándékkal és ravaszon az ilyenek kitanulásával nem gondolnának, ha közel hozzájok történnek is, vagy ök magokat ugy tettetnék, mintha ezekben semmit sem tudnának : mindnyájan az ilyenek (valamely bizonyos jelenséggel raegbizonyodva rájok) pártütő rebelliseknek, avagy felséges urunk gonoszakaróinak tartatni fognak, és méltóképen bűnhődni. Azt is ehhez adva, mivel úgy hallatszik,h ogy némely praedikátorok, nem keresztényi buzgóságtól viseltetvén, a kereszténység természet szerint való ellenségének szerencsés voltáért az együgyii községet imádkoztatnák, és azzal a pogánysághoz szilván, a keresztények közt való gyűlölséget is terjesztik : az ilyenek felöl nagy szorgalmatossággal tudakozzanak és vallattassanak is mindjárt a vármegyei minden rendbéli tisztek, kicsinytől fogva nagyig, a kik mások is ezen illetlenségben levőket mindjárt jelentsék meg, hogy a feljebb megirt nótába ne essenek. Második az, minthogy a számtalan sok tolvajlás, fosztás és ártatlanok megkárosítása, sebesítése s ölése sokszor esett már az országban, és félő, netalám több is essék, az erdők zöldülvén ; azomban az Isten előtt való számadással a tisztviselők tartozván, csak az egy ártatlan elvesztéséért is : azért ezennel akartam megintenem minden vármegyebeli tisztvisel őket,főispánokat, viceispánokat, szolgabirákat, s egyéb országbeli tiszteket is, hogy az ilyen tolvaj kodókat, avagy mostaniakat, avagy azelőtt valókat keressék s kerestessék, tudakozódással és vallatással mindjárt, minden halasztás nélkül, minthogy sok faluban az alábbvaló nemesemberek is ilyen tolvajkodó k n a k bizonyossan mondatnak lenni a parasztok is, d ë k iváltképenaz oroszok. Az ilyenek azért igen nagy serénységgel és serio menten megtudakoztassanak minden falukon s helyeken, és elegendő bizonyság után törvényes uton kiirtás • sanak, mint olyan veszedelmes mirigymérgek ; sem atyafiságra, sem barátságra, sem a maga hasznára nem tekintvén senki is, mert ha valami olyan tekintetért a n. vármegyék némely tisztei kicsinytől fogva nagyig az olyan vizsgálatban tunyálkodva késedelmeznének, avagy mikor a tolvajlás történik, ha akkor mind a