Dobszay Tamás (szerk.): „Megint ’s megint – szünetlen”. Egy újabb Széchenyi-évforduló termése - Századok Könyvek (Budapest, 2022)
Csorba László: „Láthatatlan hatalmak vezetnek…” Vallásos motívum politikai szerepben Széchenyi A kelet népe című művében - A „láthatatlan kezek” helye Széchenyi vallási világában
CSORBA LÁSZLÓ 74 A misztikus személyesen és közvetlenül találkozik és egyesül a transzcendens értelemmel, míg a kereső számára az isten rejtőzködik, ám üzenetet küld, „»amelyet a lélek állandóan hallani vél az elrejtőzött és láthatatlan isten szájából, amelyik a bizonyosságot hozza neki a kétségben, az optimizmust a rettegésben, a nagyságot a nyomorúságban, a nyugalmat a feszültségben, amelyik a lélek sohasem szűnő nyugtalanságában és szomorúságában az egyetlen ok bizalomra és reményre.« Az istenkereső tehát – nyomatékosítja Lucien Goldmann gondolatát Radnóti – lemond a gondviselésről, de nem mond le a rejtőző kegyelemről, s nem fogadja el a puszta kreatúra vigasztalan sorsát.”61 E magatartásforma nem feltétlenül katoli kus, de mindenképpen hívő keresztény, ahogyan azt Pascal az 553. töredékben költői erejű Jézus-mondásként megfogalmazza: „Vigasztalódjál, mert nem keresnél, ha nem találtál volna meg.”62 Széchenyi természetesen tudatában volt a misztériumot illető kétségeinek, de úgy vélte, istenkereső igyekezete folytán teljes joggal tekintheti magát a katolikus keresztény közösség tagjának. Vallásos elkötelezettségének legfőbb parancsát nem a felekezeti formák puszta követésében, hanem a család, a nemzet, az embertársak javára történő, erkölcsileg helyes cselekvésben ismerte fel: „Mindenképp azt akarom, hogy ki-ki betartsa vallása szabályait, a legfontosabb azonban, hogy embertársán segítsen. Az emberiséget nem az alamizsnák teszik boldoggá, hanem tanítás és a jó példa.”63 Ám egész életén át elkísérte – és nevezetes imáinak érzelmi in tenzitásában mindig ott vibrált – az istenkereső örök nyugtalansága, kételyre való hajlama, ami döblingi írásaiban is – sokszor kritikai reflexiókkal fűszerezve – fölbukkant. Ugyanakkor szilárd döntéssel ragaszkodott a katolikus közösséghez tartozást szimbolizáló és egyben gyakorlatilag megvalósító vallásos gyakorlatok majd mindegyikéhez (ima, gyónás stb.), amely toleráns beállítódásával párosulva – úgy vélem – sokat megelőlegez abból a hívő attitűdből, amelyet a modern valláspszichológia – elsősorban Paul Ricoeur munkássága nyomán – „második naivitásnak” vagy „kritika utáni vallásosságnak” nevez.64 Tépelődései ennek megfelelően olyan sajá -61 Radnóti Sándor: A szenvedő misztikus. (Misztika és líra összefüggése.) Bp. 1981. 42. 62 Pascal, B.: Gondolatok i. m. 127. 63 Széchenyi I.: Napló i. m. 116. 64 A hívő személyiség fejlődésének hármas tagolásával („első naivitás”, „kritika”, „második naivitás”), továbbá a francia filozófusnak a valláspszichológiára ösztönzően ható egyéb gondolataival ma már szélesebb szakirodalom foglalkozik; ehhez jó bevezetés Mark I. Wallace: The Second Naiveté – Barth, Ricoeur and the New Yale Theology. Macon 1990. 51–86. Századok_Széchenyi_Könyv.indb 74Századok_Széchenyi_Könyv.indb 74 2022. 11. 24. 11:24:262022. 11. 24. 11:24:26
