Dobszay Tamás (szerk.): „Megint ’s megint – szünetlen”. Egy újabb Széchenyi-évforduló termése - Századok Könyvek (Budapest, 2022)

Melkovics Tamás: Széchenyi István és a főrendi ellenzék - Zárszó

MELKOVICS TAMÁS 176 Széchenyi egyébként Batthyány mellett Teleki Lászlót tartotta a főren­di ellenzék vezérének,51 s bár Batthyány Lajoshoz hasonlóan őt is igyeke ­zett saját politikájának megnyerni, ez ugyancsak sikertelen próbálkozás maradt. Széchenyi és Teleki viszonya amúgy sem volt felhőtlen: egy alka­lommal, 1846 novemberében párbajszituáció is kialakult kettejük között: „Telekivel butaságot csináltam; de hát mit tegyek most? Lőnöm kell.” Más­nap aztán Széchenyi Batthyány Lajos személyén keresztül jelezte, hogy a kihívásnak értelmezhető szavait nem tartja fenn.52 Az 1843–44-es diétán tehát a főrendi ellenzék és Széchenyi István út­jai elváltak egymástól, a korábban is meglévő tartalmi és technikai/formai különbözőségek tovább erősödtek: Batthyányék egyértelműen a Kossuth által is képviselt, gyors, radikális változásokat és heves ellenzéki szerep­kört felvállaló úton haladtak tovább, s immár zárójelbe tették a reform­folyamat főnemesi vezetését, Széchenyi viszont a maga által kijelölt kor­mánypárti reformer irányba indult el. A Kossuthhoz fűződő viszony, az egyesületi élet és a nemzetiségi kérdés konfliktusai, valamint a meglévő személyes ellentétek és feszültségek csupán formális együttműködést tet­tek lehetővé. Széchenyi ugyan próbált egyensúlyozni a kormánypárti és az ellenzéki konferenciák között: aktuális terveinek itt is, ott is szövetségese­ket szerezni. Politikája bizonytalanságát és sérülékenységét azonban jól jellemzi 1844. februári naplóbejegyzése: „Konferenciák [...] Keglevichnél és kiskaszinó. Mehetnék mindkettőbe. – – De nem megyek.”53 Zárszó Széchenyi és a mágnásoppozíció viszonya az 1843–44-es diétát követően már nem változott érdemben. Nem feltétlen csak azért, mert úgy döntött, hogy az utolsó rendi országgyűlésen egy vármegye képviseletében az alsó­tábla keretei között kívánja alakítani a diéta menetét, aktív politikai kez-51 Kettejük kapcsolatának alakulása Széchenyi naplójában pontosan nyomon követhető. A teljesség igénye nélkül: SZIN 1843. szeptember 5.; 1843. szeptember 6.; 1844. augusz­tus 17.; 1844. szeptember 3.; 1844. szeptember 26.; 1845. március 10.; 1846. február 12.; 1846. november 18.; 1846. november 20; 1846. november 21.; 1847. július 8.; 1847. január 17.; 1847. április 8. 52 Uo. 1846. november 20.; 1846. november 21. 53 Uo. 1844. február 22. Századok_Széchenyi_Könyv.indb 176Századok_Széchenyi_Könyv.indb 176 2022. 11. 24. 11:24:312022. 11. 24. 11:24:31

Next

/
Oldalképek
Tartalom