Dobszay Tamás (szerk.): „Megint ’s megint – szünetlen”. Egy újabb Széchenyi-évforduló termése - Századok Könyvek (Budapest, 2022)
Dobszay Tamás: „Magyarországnak… legliberálisb, alkotványos és nemzeti kifejtése”. Széchenyi programja - Politikai útkeresés – Széchenyi és a konzervatívok
„MAGYARORSZÁGNAK... LEGLIBERÁLISB, ALKOTVÁNYOS ÉS NEMZETI KIFEJTÉSE” 149 a hazai közvélemény, mind a kormányzat vonatkozásában a meggyőzés lehetőségében és szükségességében hitt, nem véve figyelembe, hogy nemcsak az Ausztriával való sikeres összeütközésnek nincs realitása, hanem bizony ennek sem. A fejlemények vitapartnerének és barátjának helyzetértékelését is igazolták: „Bécs” valóban csak nyomásgyakorlással volt engedményekre kényszeríthető. Ugyanezek a szempontok alakították a gróf politikáját a 40-es években is, és fordították szembe a liberális reformellenzék Batthyány és Kossuth vezette többségével. Mivel – kényszeredetten jóhiszemű értékelése szerint – a kormány felhagyott az abszolutizmussal, az ellenzékiség funkcióját veszítette, ezért felesleges, sőt káros.110 Kossuthot, aki a nagybirto kosok és főnemesek kizárólagos irányító szerepét kétségbe vonta, és a kezdeményezést a köznemesség által uralt megyéktől várta, Széchenyi felelőtlennek tartotta; attól félt, hogy agitációjával Kossuth forradalomra vezető folyamatoknak ad tápot. A kötelező örökváltság melletti hangulatkeltés miatt ellenőrizhetetlenné váló társadalmi emancipációs folyamatokat, rossz esetben parasztzendülést vizionált, ezért a lassabb, fokozatosabb átalakulás érdekében mérsékelni igyekezett a változásokat.111 Ezért, bár politikájának az iránya a liberális átalakulás, annak végre hajtásában, menetének, módjának megválasztásában mindenkor óvatos ság, lassú alkalmazkodás, a társadalom felkészítése, a nemesi és főként a birtokos érdekek kímélete vezette. Ahogy már a Stádium ban fogalmazta, „szelíd és convulsio nélküli reformatiot” akar; állandóan úgy igyekezett beállítani kezdeményezését, hogy az „concessiókat nem kíván, de ingadozó kegy helyett” a viszonyok törvényes rendezésére irányul.112 Ez a politikai eljárásra vonatkozó taktikai megfontolás volt az oka a Wesselényi vezette reformellenzék és Széchenyi szakításának a harmincas években, és szintén ez – de nem a liberális elvek – képezték a választóvonalat közte és az ellenzéki szellemű liberális derékhad között a negyvenes években. Az átfogó reformjavaslat hiányához 1841 után hozzájárult a kialakult új politikai helyzet, és Széchenyi kormányzathoz fűződő kapcsolatának erősödése is. A kormányzat a nyílt és brutális önkényt valóban feladta, látszólag készséget mutatott a reformokra; az, hogy ez csak taktika, majd 1844-ben fog kiderülni. Széchenyi bár kételyekkel, de hinni akart az udvar új politikájának őszinteségében, s féltette a kedvező politikai 110 Varga J.: Helyét kereső i. m. 51. és 142. 111 Orosz I.: Széchenyi és a jobbágykérdés i. m. 51.; Oplatka A.: Széchenyi i. m. 327. 112 Stádium 35–37.; Oplatka A.: Széchenyi i. m. 216. Századok_Széchenyi_Könyv.indb 149Századok_Széchenyi_Könyv.indb 149 2022. 11. 24. 11:24:292022. 11. 24. 11:24:29
