Dobszay Tamás (szerk.): „Megint ’s megint – szünetlen”. Egy újabb Széchenyi-évforduló termése - Századok Könyvek (Budapest, 2022)
Hites Sándor: Az adományozó Széchenyi és a nemzeti ajándékökonómiák - Pusztítás és önpusztítás: a hazafias ajándék-gazdaság egyensúlytalansága
AZ ADOMÁNYOZÓ SZÉCHENYI ÉS A NEMZETI AJÁNDÉKÖKONÓMIÁK 119 a magyar nyelv terjesztése (annak intézményesített művelése helyett) elidegeníti az ország nem magyar népességét.73 Az adományozó itt tehát nem csupán azt kérdőjelezi meg, hogy miként hasznosítják adományát, hanem magát a nemzetépítés mikéntjét vonja kérdőre. Fordított előjellel, de hasonló volt a helyzet 1858-ban, az Akadémia működésének újraindításakor is. Annak hírére, hogy az udvar az engedély fejében azt kívánja, hogy az alapszabályból kerüljön ki az a rész, miszerint az Akadémia feladata a tudományok és a művészetek „honi nyelven” való művelése, Széchenyi az igazgatósághoz intézett magánlevélben kilátásba helyezi, hogy „én a haza oltárára tett áldozatomnak kamatjait azon pillanattúl kezdve fizetni nem fogom, ha tapasztalni volnék kénytelen, hogy adományom de facto (...) más vágásba szoríttatnék”.74 Tehát míg korábban úgy érezte, hogy ajándéka a nemzetiségi elnyomás eszköze lett (pontosabban: egy észszerűtlen és kontraproduktív módon kivitelezett asszimilációé), ekkor arra reagál, hogy az adományából fennálló intézményt (melynek létében annak utolsó jelét látja, hogy „nemzetünk még kioltva nincs”)75 a birodal mi abszolutizmusnak való behódolás forgatja ki hivatásából. A kettő közti időben Széchenyi egy még radikálisabb megnyilatkozása magát a hazafias adományozás gyakorlatát bírálja. Az 1849. március 21-én Döblingben kelt Önvallomásában arról ír, hogy politikai működése nem hozott mást, mint pusztulást, s különösen 1825-ös adománya, a hazafias nagylelkűség és önfeláldozás ünnepelt példája volt „ördögi erők eszköze”: felajánlottam 60.000 pengő forintot, magam se tudván pontosan, mire, ami azonban magyar filológiai akadémiává nőtte ki magát, és a jelenlegi nemzeti meghasonlás Pandóra-szelencéje lett.76 Míg a fenti két esetben az ajándék uralhatatlansága, itt annak meghatározhatatlansága a probléma. Az adományozó maga sem tudja, adományát mire szánta, csak abban bizonyos, hogy vérontást idézett elő vele. Ezért vetheti el Széchenyi ugyanitt a főúri adományozás egész gyakorlatát: „a patriotizmus divatba jött, a leggazdagabbak pusztán unalmukban, mulatságbúl és hiúságbúl vették ki a részüket belőle”.77 A hazafias áldozatvállalásnak ez az önmegvető elutasítása nincs messze Marx meglátásá-73 Széchenyi István: A magyar akadémia körül. In: Széchenyi István válogatott művei. Második kötet. 1841–1860. Szerk. Spira György. Szépirodalmi, Bp. 1991. 19–57. 74 Széchenyi az akadémiához, Döbling, 1858. november 6. In: Válogatott művei II. 875. 75 Uo. 76 Széchenyi István: Önvallomás. Döbling, 1849. március 21. Uo. 531. 77 Széchenyi I.: Önvallomás i. m. 532. Századok_Széchenyi_Könyv.indb 119Századok_Széchenyi_Könyv.indb 119 2022. 11. 24. 11:24:282022. 11. 24. 11:24:28
