Hermann Róbert (szerk.): Összeesküvési teóriák a magyar történelemben - Századok Könyvek (Budapest, 2022)
Csorba László: Széchenyi haláláról – összeesküvés-elméleti megközelítésben - Cui bono / cui prodest?
CSORBA LÁSZLÓ 88 inkább csak politikai ellenszenvről beszélhetünk. Így például a nyomozást és a vizsgálatot felügyelő, vezető bürokraták egyáltalán nem örültek annak, hogy a grófot már nem lehetett felelősségre vonni. Az ő megnyilatkozásaik, a rájuk vonatkozó adatok sajnos kimaradtak a szerző öndicséretben részesített elbeszéléséből. Talán azért, mert ellentmondanak a konteó belső logikájának? A tény ugyanis az, hogy Nádasdy Ferenc igazságügy-miniszter egy hónappal a tragédia után Ferenc József császárhoz intézett felterjesztésében a felségsértő röpirat, a Blick utáni nyomozás ügyé ben úgy érvelt, hogy ha a „fő bűnös, maga a szerző már nem vonható felelősségre”, mert „önkezével vetve véget életének, elkerülte a törvényes megtorlást”, akkor jobb nem élezni a hangulatot a kisebb bűnösök (például a fia, Széchenyi Béla) elítéltetésével. Mecséry Károly gróf birodalmi rendőrminiszter pedig fél esztendővel az események után azzal az indokkal kérte a gróf elleni korábbi eljárás leállítását, miszerint öngyilkos tettével „megelőzte az igazságszolgáltatást”.15 E szakemberek az általuk követett eljárás megalapozottságát és igazát bizonygatták, és nem örültek annak, hogy a vizsgálati személyt nem állíthatták bíróság elé. A szerző a cui prodest? vizsgálatánál azt a szakmai hibát követi el, hogy némiképp elrajzolja az arányokat: a döblingi szanatórium lakóját a Habsburg Birodalom – egy harmincmilliós lakosságú, több mint 670 000 négyzetkilométer területű, a cári Oroszország után Európában a leghatalmasabb államalakulat – sorsára nézve sokkal jelentősebb és veszélyesebb történelmi szereplőként ábrázolja, mint amilyen ő a valóságban lehetett. Az ok alighanem az a pszichológiai jelenség, amelyet a kutatók kognitív torzításnak neveznek. Esetünkben, ha valaki a priori meg van győződve arról, hogy gyilkosság történt, akkor a korabeli valóság bemutatásakor akaratlanul is abban érdekelt, hogy a gróf politikai súlyát minél nagyobbnak láttassa, mivel ez igazolhatja a likvidálás vélt szándékára vonatkozó állítását. Hogyan állapítható meg, hogy tényleg túlzásról van-e szó? Úgy, hogy összevetjük azzal a képpel, amelyet a korszak egyik legismertebb kutatója, Kosáry Domokos rajzolt a témakör bizonnyal máig legjelentősebb monográfiájában. A tekintélyes történész a gróf leghatékonyabb ellenzéki akciójának, az Ein Blick című politikai röpirat megjelentetésének tényle ges politikai hatására vonatkozóan így fogalmazott: „ha nem is mondhat-15 Nádasdy és Mecséry előterjesztéseit a császárnak közli: „Diszharmónia és vakság.” Széchenyi István utolsó napjainak dokumentumai. Vál., szerk., jegyz. Fenyő Ervin . Bp. 1988. 287–292.
