Hermann Róbert (szerk.): Összeesküvési teóriák a magyar történelemben - Századok Könyvek (Budapest, 2022)
Farkas Gábor Farkas: II. Lajos halála. Egy klasszikus konteó rekonstrukciója - Hamis hírek, pletykák, legendák
FARKAS GÁBOR FARKAS 56 találunk olyan jelenetet, amely minden elemében hiteles lenne. Szerémi forrásai között is ott láthatjuk ezeket az álhíreket, pletykákat, alaptalan rágalmakat, melyeket hallhatott úton-útfélen, olvashatott a kor népszerű bulvárjában a német nyelvű hírlapokban. A csata utáni hónapokban megjelent Zeitung okba került leírások többsége menekültektől, a harcokban részt vett zsoldosoktól származott, amelyeket aztán kiszínezett először a trauma túlélője és elmesélője, majd a szöveg kiadója, hiszen az eladási számokat nagyban befolyásolta, hogy mennyire volt véres, rémisztő vagy érdekes, hátborzongató a történet, hogy megvehessék a német ajkú polgárok a heti vásárban. Feltételezhetjük azt, hogy ennél lényegesen többet nyomtathattak 1526 őszén és telén, mint ami megmaradt az utókorra, ám ezek a Zeitung ok efemer szövegek voltak, mivel pár hétnél tovább nem nagyon maradhatott fenn az érdeklődés még a közvetlen veszélyt átérző német területeken sem. Így a múlékonnyá váló kiadvány papírjának másodlagos felhasználása (fojtás, gyújtós) igen sok forrást eltüntetett örökre, s éppen Szerémi krónikája adja meg számunkra a lehetőséget, hogy ebbe a kora újkori fakenews -miliő be bepillantást tehessünk. Az egyik ilyen hír lapban olvashatjuk a királygyilkosság első fennmaradt beszámolóját, ahol az állítólagos szemtanú leszögezi: „De senki sem tudja, mi lett vele [II. Lajos]. Azt hiszem, hogy néhány magyar megölte és elrejtette, mert a török nem találta meg”.24 Egy másik újságban pedig azt találjuk, hogy maga Szulejmán tudatja Lajossal, hogy „ne indítsa el az ütközetet még aznap, mert az emberei hitszegő módon elárulták, hanem húzza az időt másnapig. Akkor majd személyesen felkeresi őt kíséretével, és minden dolgot elmond neki.”25 Ám a magyar király nem hallgatott rá, és ezért került sor az ütközetre. Ehhez hasonló toposszal találkozhatunk a korabeli rémtörténetekben és jóslatokban, melyek később bekerültek a krónikairodalomba, és a kalendáriumoknak köszönhetően a népmondákba. Ennek legismertebb példája Martin Fumée történetíró 16. századi francia és angol, 17. századi német,26 illetve 19. századi magyar nyelvű meséje II. Lajosról: „Dunaszekcső alá érve, hirtelen egy vén cigányasszony ugrik eléje egy bokorból, s merően rá nézve ezt kiáltja neki: »Nem tudom, ki vagy, de orcádon a halál jele! Eljöttél ide, de élve nem mégy el innen!« De mire a cigányasszonyt megfogni akarták, úgy eltűnt, mintha ott sem lett volna.”27 24 Örök Mohács i. m. 222. 25 Uo. 224. 26 Uo. 536–537. 27 Uo. 867.