Hermann Róbert (szerk.): Összeesküvési teóriák a magyar történelemben - Századok Könyvek (Budapest, 2022)
Horváth Richárd: Mátyás gyilkosa: Aragóniai Beatrix?
HORVÁTH RICHÁRD 34 káival, méltatásaival, műbírálataival (mellesleg ez vonatkozik az irodalomtörténetre is), mert bizony az elmúlt rendszerben azok gyakran pártosak, az aktuális ideológiával erősen átitatottak. Fenntartásaink persze akkor lehetnek, ha az adott politikai rendszer a saját hatalmi érdekeinek megfelelően alakítja, torzítja, hamisítja meg a történelmi tényeket, kilúgozza azok valóságtartalmát, hogy azzal egyszersmind átöblítse az agyakat.” (136. o.) Kibújt tehát a szög a zsákból: Fügedi kritikáját 1990 előtt fogalmazta meg, így jó eséllyel kell/lehet azt pártos-tudományos véleménynek tekinteni – szemben ugye a fentebb vázolt valós tényeken alapuló igaz magyar történettel –, következésképp a Harsányi-regényben foglaltakat akár igazi megállapításoknak is tekinthetjük. Ha jól értem, ezzel szerzőnk átvágta a gordiuszi csomót. Ahelyett, hogy az 1940 előtti, szép számú Mátyás-szakirodalmon rágta volna át magát (az azóta eltelt évtizedek terméséről már nem is szólva), az azt „közismerten” felhasználó Harsányi regényével vélte kiválthatónak ezt a munkát. Aki pedig erre megjegyzést tenne, az vessen magára, egy mindannyiunk örömére letűnt totalitárius rendszer kiszolgálóját, Fügedi Eriket (is) védené. Láthatóan szerzőnk – a korszak szakirodalmán kívül – nem ismeri Fügedi Eriket és történészi munkásságát sem, akit épp a szocializmusban távolítottak el a levéltárügyből és a történettudományból. Az 1945 előtt ígéretes pályán elinduló, remek szakember hírében álló Fügedi 1953–1965 között a nagykőrösi konzervgyár statisztikusaként (!), majd 1965–1980 között a Statisztikai Hivatal Könyvtárának munkatársaként dolgozhatott. Röviden ennyit a „rendszert kiszolgáló” Fügediről. Nem vele van baj ugyanis, hanem azzal az eljárással (és a méltánytalanul alkalmazott „argumentatio ad homi nem” érveléssel), amely Harsányi Zsolt regényét a történeti források közé kívánja sorolni. Ám ez még csak a kezdet, Mátyás 1458 előtti életideje. Indokolt figyelmet szentelni az uralkodásról és főleg a legnagyobb terjedelemben tárgyalt halálról-gyilkosságról szóló fejezeteknek is. Ennek megtételéhez néhány, a szerző munkamódszerét remekül illusztráló példát érdemes röviden áttekintenünk. 4. Az első az ismert úgynevezett köztörténeti adatok tudatos avagy vétlen mellőzése, a források és az irodalom tudatos/öntudattalan félreértése. Első példánk az 1479-es kenyérmezei csata említése, melyet a 64. oldalon írottak szerint a török, míg a 65. oldalon szereplő adatok szerint a magyar hadak fejeztek be győzelemmel. Nem vitatva, vélhetőleg az elgépelés ördöge űzött a szerzővel és fog űzni az olvasókkal is tréfát, ám nem lehet mindent a számítógépekben (is) lakozó ördög mesterkedéseire fogni.
