Hermann Róbert (szerk.): Összeesküvési teóriák a magyar történelemben - Századok Könyvek (Budapest, 2022)
Révész Tamás: Katonák, akiket nem akartak látni - Összefoglalás
RÉVÉSZ TAMÁS 164 A toborzás sikertelenségét tehát nemcsak a kormány politikájával, vagy éppen a nemzetiségi lakosság „hűtlenségével” magyarázhatjuk, hanem sokkal inkább az államigazgatás helyi szintű gyengeségével. Erdély erdős-hegyes, nemzetiségiek lakta térségei a magyar állam számára mindig is relatíve nehezen ellenőrizhető területnek számítottak, ahol a román nemzeti mozgalom különösen erős volt. Az 1918 novemberében kitörő parasztlázadások ráadásul elüldözték a magyar közigazgatást, és helyüket az ottani román elit képviselői foglalták el. Ők a saját védelmükre szerveztek önvédelmi gárdákat, és sokszor nem engedték még a magyar lakosságot a sorozóállomásokra elutazni. Továbbá az 1916-os román betörés után a magyarok lakta Székelyföld lakóinak jelentős része – és a köztisztviselők közül szinte mindenki – elmenekült. 1918 nyarára ugyan már lassan elkezdett normalizálódni a helyzet, de a közigazgatás még közel sem tudta visszaszerezni régi erejét. Összefoglalás Összességében tehát megállapíthatjuk, hogy az 1917–1918-ban kivívott taktikai sikerek dacára a központi hatalmak és így az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai is igen rossz helyzetben voltak. A hátország az öszszeomlás szélére került, az ipari termelés drasztikusan visszaesett, és a városok élelmiszer-ellátása, különösen a birodalom nyugati felében már katasztrofális volt. Az egyre rosszabbodó ellátási viszonyok hatására megszaporodtak a sztrájkok, és egyes vidékek felett az úgynevezett zöld káderek szinte teljesen átvették az irányítást. A hátországba vezényelt katonák ráadásul gyakran csak fokozták a káoszt, és sokszor maguk is csatlakoztak az elégedetlenkedőkhöz. A kialakuló válságot Németország és a Monarchia katonai vezetése egyaránt érzékelte. Pontosan ezért döntöttek 1918 elején egy utolsó kétségbeesett támadás megindítása mellett. A nyugati fronton, majd ezt tehermentesítendő, Olaszországban indított offenzívák azonban teljes kudarcot vallottak. A szövetségesek kisebb nehézségek árán stabilizálni tudták helyzetüket, és megerősödve kerültek ki az ismétlődő összecsapásokból. Ezzel szemben a központi hatalmak hátországa számára ekkor már teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy még egy kedvező béke elérésére is alig lehet esélyük. Mind a hátország, mind a frontvonalakon szolgáló katonák
