Hermann Róbert (szerk.): Összeesküvési teóriák a magyar történelemben - Századok Könyvek (Budapest, 2022)
Révész Tamás: Katonák, akiket nem akartak látni - A Károlyi-kormány katonapolitikája
RÉVÉSZ TAMÁS 160 valósultak, így viszont jóformán értelmetlenné vált a párt egész addigi katonapolitikai programja. A Magyar Nemzeti Tanács másik két tagjának, az Országos Radikális Pártnak és a Szociáldemokrata Pártnak már lényegesen összetettebb elképzelései voltak a jövő hadseregével kapcsolatban. A két formáció elsősorban a német és francia baloldali gondolkodók 19. század végén kialakult koncepcióját vette át. Wilhelm Liebknecht és Jean Jaurès egyaránt úgy érvelt, hogy a jövőben az akkor mindenhol működő sorozott hadsereget egy úgynevezett néphadsereggel kellene felváltani. Ebben a milíciaelven működő haderőben minden állampolgár munkája mellett, a szabadidejéből áldozva szolgált volna. Az új katonaság alapját területi önvédelmi egységek jelentették volna, amelyek tagjait rövid kiképzésük után évente néhányszori közös gyakorlatozásra kívánták kötelezni. Ezzel szerintük meg lehetett volna spórolni az állandó hadsereg fenntartásával járó hatalmas költségeket, és megkímélték volna a legénységet a „nacionalista” tisztek „káros” befolyásától. Ezek az egységek ráadásul így alkalmatlanná váltak volna bármilyen támadó háború elindítására.41 Az 1910-es évek elején, elsősorban a Balkán-háborúk következtében ezek a gondolatok egyre népszerűbbek lettek a magyar baloldali gondolkodók körében. A milícia-hadsereg koncepciója végül be is került Jászi Oszkárék „Új Magyarország” programjába. Ez a kérdés az ellenzék számára azonban alapvetően mindvégig csak másodlagos fontosságúnak számított, így nem meglepő, hogy 1918 októberében egyik pártnak sem volt igazi hadügyi kérdésekben jártas szakembere.42 A forradalom győzelme után az új kormány így váratlanul komoly katonai „káderhiánnyal” találta magát szembe. Alkalmas jelölt híján ezért párton kívüli embereket kerestek a miniszteri pozícióra. Juhász Nagy Sándor visszaemlékezései szerint eredetileg Bartha Albertet kívánták kinevezni, azonban ő ekkor még nem tudott Temesvárról Budapestre utazni. Helyette a szociáldemokrata Kunfi Zsigmond javaslatára Linder Béla tüzérezredesre esett a választás.43 Az új kormányba így „külsősként” beke rülő miniszter hatalmát két államtitkárával, a Károlyi-párti Friedrich 41 Karl Liebknecht: Militarismus und Antimilitarismus: unter besonderer Berücksichtigung der internationalen Jugendbewegung. Leipziger Buchdruckerei Leipzig 1907.; August Bebel: Nicht stehendes Heer, sondern Volkswehr. Stuttgart 1898. 42 Csunderlik Péter: Radikálisok, szabadgondolkodók, ateisták. A Galilei Kör (1908–1919) története. Bp. 2017. 237–241. 43 Juhász Nagy Sándor: A magyar októberi forradalom története: 1918. okt. 31. – 1919. márc. 21. Bp. 1945. 251.; Hatos P.: Az elátkozott köztársaság i. m. 150.
