Hermann Róbert (szerk.): Összeesküvési teóriák a magyar történelemben - Századok Könyvek (Budapest, 2022)

Debreczeni-Droppán Béla: Teleki László gróf utolsó párbaja – önmagával. Öngyilkosság és a gyilkosságteóriák - A lesújtó halálhír

DEBRECZENI-DROPPÁN BÉLA 110 sára felhasználva azokat. A lapok rögtön meg is említették: „A tényálladék szorosabb meghatároztatása végett a gróf szobája ugy, s mint az az eset után találtatott, lephotographiroztatott.”10 A képnek nemcsak tájékoztat­nia, de sugallania is kellett, hogy öngyilkosság történt. Vezerle visszaem­lékezése szerint a főkapitány ezt mondta neki: „Még Teleki halálánál is rettenetesebb volna, ha a lakosság kitörésre engedné magát ragadtatni; gondold meg, hogy Pest tömve van katonasággal, kiknek a magyarfaló Neuwirth tábornok a parancsnokuk. Ha összeütközésre kerül a dolog, vége az országgyűlésnek, és roppant vérfürdő következnék. A honvédek már megígérték támogatásukat, a polgárokat lecsöndesítem; kérlek tehát, hass az ifjúságra, és ne engedd, hogy valami bolondot tegyenek, de bármi­re határozzátok is magatokat, tedd meg azon barátságot és értesíts engem 10 Pesti Napló 12. (1861) május 9. 3373. sz. 1. A fennmaradt két sztereót a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára őrzi (ltsz.: 1941/32–33.). 2. A Szervita tér Pesten, a kép jobb oldalán a kétemeletes Teleki-palotával (Fuschhaller Alajos színezett acélmetszete, 1840 körül – BTM Kiscelli Múzeum, Fővárosi Képtár)

Next

/
Oldalképek
Tartalom