C. Tóth Norbert: A Magyar Királyság nádora. A nádori és helytartói intézmény története (1342–1562) - Századok Könyvek (Budapest, 2020)
4. Összegzés és kitekintés. A nádori és a helytartói intézmény a kora újkorban
ÖSSZEGZÉS ÉS KITEKINTÉS 335 vissza a hivatalban lévő nádor leváltásától, illetve leváltásának kikényszerítésétől sem. Mindezek nyomán rövid időre megbomlott a rend: 1523 és 1526 között anélkül, hogy bármelyik nádor elhunyt volna, négyszer történt változás a tisztségben. Ugyanakkor jól jellemzi a helyzetet, hogy a királyi párnak és híveiknek rendteremtése5 után azon nyomban „örök idő re” rendezték a nádor megválasztásának és – ami ennél fontosabb – leválthatóságának módját (1526. évi 2. és 22. tc.). Noha az új „berendezkedés” gyakorlati próbája a mohácsi csatavesztés és a király halála, majd a kettős királyválasztás miatt elmaradt, a nádori tisztség szempontjából mégis lett eredménye: a későbbi évszázadok folyamán senki sem kérdőjelezte meg, hogy a megválasztott és kinevezett nádor hivatali ideje egészen a haláláig tart.6 Itt kell szót ejteni a nádori méltóság megítélésének változása, vagy is hogyan lett a nádor a legtekintélyesebből a legfontosabb méltósággá. Ha visszatekintünk ugyanis a középkori nádorok sorára, akkor egyfelől szembeötlő, hogy nem feltétlenül az nyerte el a király támogatását, aki korábbi tisztségeiből adódóan joggal aspirált volna arra, jóllehet annyi kijelenthetőnek látszik, hogy 1486-ig mindig a király egyik bizalmasa lett a nádor. Másfelől azt is világosan kell látnunk, hogy a nádor 1526-ig főképpen a Királyság – igaz, legelőkelőbb – bírájaként jelenik meg forrásainkban. E bírói tisztséget azonban, mivel a nádori jelenléten a bíráskodást az ítélőmester vezette, bárki el tudta volna látni. A mohácsi csatavesztésig az erdélyi vajdai méltóság bizonyosan fajsúlyosabb volt, mint a nádori (nem véletlen, hogy Szapolyai János a nádorság helyett a vajdai tisztséget választotta). E helyzet két dolog miatt változott meg: a mohácsi csatában meghalt a király, és az újonnan megkoronázott uralkodó, I. Ferdinánd a dinasztia központjául korábbi főhercegi udvartartásának egyik székhelyét, Bécset jelölte ki. Ennek következtében a Magyar Királyság az országban lakó király nélkül maradt, és a nádor most már valóban a legfontosabb, „királyt pótló” méltósággá lett (annál is inkább, mert az erdélyi vajdai tisztség és a terület is az ellenfélnél „maradt”). A rendek, felismerve, hogy az új dinasztia új kormányzati berendezkedést valósít meg, megpróbálták a nádori tisztséget immáron valódi tartalommal megtölteni: ennek eredménye lehet jó néhány cikkely, így az országgyűlés összehívásának joga és az első szavazat az új király választásakor, vagy a főkapitányi és helytartói jogkörök igénylése. De minden bizonnyal ennek köszönhetően igyekeztek a királyi akarattól független fizetést biztosítani a nádornak, 5 Vö. Kubinyi A.: Belpolitika Mohács előtt 97. 6 Vö. az 1790. évi Extractus szövegével (Függelék 3.2. fejezet).
